Óda az iskolai étkezdéhez

Néhány napja kiderült, hogy a menzán főző emberek sem szentek: nem figyelnek oda kellőképpen a gyermekek egészségére. Ez kissé kiábrándító, főleg, hogy én már 9 éve „élek” menzán. Eddig is sejtettem, hogy nem figyelnek túlzottan arra, hogy a hozzávalókon kívül mi kerül bele az ételekbe.

Néhány napja kiderült, hogy a menzán főző emberek sem szentek: nem figyelnek oda kellőképpen a gyermekek egészségére. Ez kissé kiábrándító, főleg, hogy én már 9 éve „élek” menzán. Eddig is sejtettem, hogy nem figyelnek túlzottan arra, hogy a hozzávalókon kívül mi kerül bele az ételekbe. Nagyon sokszor találkoztam különféle szőrzetszálakkal, furcsa darabkákkal, de szerencsére mással nem. Pedig a hírek szerint kavicsok és bogarak is gyakran látogatást tesznek egy adag menzahamiban. Hmmm… Ez persze mit sem számít, hiszen az embernél normális, ha évi 1 kiló koszt megeszik.

Olajfoltok

A másik rossz hír, hogy a menza még egészségtelen is. Ezt is kapiskáltam. Gyakran tapasztalom, hogy a gyümölcslevesemen olajfoltok úszkálnak, vagy a lasagne tetején büdös és rossz ízű, avas vajból készített, „fincsi” fehér réteg húzódik. De én még mindig nem adom fel! A hivatalos felmérések azt mutatják, hogy túl sok a tészta és a hús, és persze kevés a zöldség, a gyümölcs, a gabona és a hal. Ezt én nem érzékelem, mert a levesben mindig úszkálnak zöldségszerű dolgok, illetve gyakran kapunk narancsot, almát vagy banánt. De azt hiszem, a mi sulink egészen jó „termelőt” választott. Emlékszem az alapiskolámra, ahol szinte soha nem találkoztam gyümölccsel.

Mit együnk?

A friss kutatások szerint a legfőbb probléma az, hogy a menzamenü összeállítói nincsenek tekintettel a gyerekek korára, minden korosztály ugyanannyi és ugyanolyan ételt kap. Pedig egy alsós és egy középiskolás energiaszükséglete nagyon eltérő. Ezért eltérő mennyiségű zsírt, cukrot, fehérjét kéne adagolni a kölyköknek. A menza összetételét szakembereknek kellene szabályozniuk, de ezt sok helyen figyelmen kívül hagyják. Ráadásul több étel elkészítését vállalják egyes menzamesterek, mint amennyire kapacitásuk van. Ezért kevesebb ideig sütik, főzik az ételeket, s ez gyakran fertőzéseket okoz.

A lényeg, hogy hivatalosan nem megfelelő a menza minősége, de szerintem egyes iskolákban teljesen normális, és finom is legtöbbször. Ha tökéletes lenne a menza, akkor az már nem is menza lenne. (szofi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?