Néhány trükk a nyelvtanuláshoz

A felvételi eljárásban jelentős előnyhöz juthatsz igazolt nyelvtudással. Könynyíthetsz a nyelvtanulás folyamatán, ha ismersz néhány alapvető trükköt.

A nyelvek tanulásának legkevésbé kedvelt része, amikor az új szavakat kellene megjegyezni. Hányan kínlódtunk már azzal, hogy ezerszer elismételtük a szavakat, és aztán két nap múlva mégsem jutott eszünkbe semmi a szódolgozat írásakor! Pszichológiai vizsgálatok eredményei szerint drámai mértékben növelhető a szavakra való emlékezés képessége, ha a tanulást követő 24 órán belül megkíséreljük újból rögzíteni a szavakat memóriánkban. Még akkor is érdemes rátanulni a szavakra, ha úgy érezzük, felismernénk a szövegben a jelentésüket. Nem biztos ugyanis, hogy a rátanulás nélkül aktívan is tudnánk alkalmazni az előző nap kifejezéseit, ha új környezetben kellene elhelyeznünk.

A legcélravezetőbb módszerek közé tartozik, ha az új szavakkal azonnal megkísérelünk mondatokat alkotni. Gyakori ugyanis, hogy a diákok remekül összefoglalják a leckét, anélkül, hogy az új szavak bármelyikét beépítenék mondandójukba. Ha tehetik, a feleléskor is kerülik használatukat. Enélkül pedig nem horgonyzódnak le emlékezetükben a kifejezések.

Tanulni lehet játszva is. Ha az órák közti szünetben egy-egy új szó jelentését találós kérdésként dobjátok fel, pontot nyerhet a jó megfejtő. A nap, hét, tanév győztesét érdemes nyilvántartani, esetleg egy apró jutalommal bíztatni a folytatásra. Ha vannak

fiatal nyelvi lektorok

az iskolában – többnyire külföldről érkezett diákok – akkor a szünetekben érdekes dolgokat lehet tanulni tőlük az adott ország mindennapjairól. És meg is kérdezhetitek, hogyan használják az aznapi szókincs egy-egy elemét...

A gyerekek saját anyanyelvüket is úgy tanulják, hogy a szavakat aprócska történetekbe illesztik. Miért nem gyártunk akkor mini-sztorikat magunknak, ha új kifejezésekkel találkozunk? Kontextusba helyezve könnyebb az emlékezés az egyébként nehezen megjegyezhető szavakra.

A vizuális memóriával rendelkezők számára hasznos lehet, ha a szavakat elképzelik írott formában, egy különleges helyszínen. Például, amint egy sugárhajtású gép kondenzcsíkkal az égre írja a szót, jelentésével együtt.

Könnyebben megjegyezhető egy-egy szó, kifejezés akkor is, ha tanulás közben megpróbáljuk megkeresni a hozzá hasonló értelmű idegen nyelvű kifejezéseket, elhelyezzük a saját jelentési mezejében. Kifejezetten előnyös lehet, ha ismerünk néhány alternatív kifejezést, ha a szó maga nem jut eszünkbe. Ilyenkor egyszerűen feltűnés nélkül körülírhatjuk.

Leonardo da Vinci tükörírással készített jegyzeteket. A szokatlan írásforma nyelvtanulásnál is segítheti a mélyebb bevésést. Az extra erőfeszítés kiemelt figyelmet igényel, segíti a tanulást. Gyakorlottabbak írhatják fejjel lefele is a szavakat, vállalkozó kedvűek megpróbálkozhatnak bal kézzel (bal kezesek jobbal). Régi, és gyakran ajánlott módszer

a szókártya.

A kartonlapocskák egyik felén az új, idegen nyelvű kifejezés – másik oldalán az anyanyelvi pár. Az adott nap kártyái mellett érdemes mindig átlapozni az elmúlt huszonnégy óra szótermését is! Amelyik kártya jelentését azonnal tudjuk, hátra sorolhatjuk a pakliban. Csak a többivel foglalkozzunk. Jelentős időt takaríthatunk meg tanulásban. Új, idegen szavakat flip-chart tollal felvéshetünk számítógépünk monitorára is, egy olyan helyre, ahova gyakran kattintunk az egérrel. Minden kattintás előtt egyszer elmondva a szót automatikusan meg is tanuljuk a nap végére. A szavak jelentésének tanulását segítheti, ha természetes ellentétpárjukkal együtt próbáljuk meg bevésni azokat. A szókincsünket önállóan is bővíthetjük, ha ellenőrizzük: ismerjük-e azoknak a szavaknak az ellentétét, amit amúgy már tudunk, használunk. Mondjuk, tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi a gazdag párja, a szegény angolul.

A profi színészek úgy tanulják meg szövegüket, hogy megkísérelik átélni és kimondani a szöveget azokkal az érzésekkel, amik a szavakhoz természetesen kapcsolódnának. A módszer eredményesen alkalmazható idegen nyelvű szövegek tanulásában is. Meggyőzőbb, élettelibb lesz beszédünk, ráadásul könnyebben rögzül az emlék, ha az érzésekhez kapcsoljuk a kifejezéseket. A szókártyákra felírhatunk komplett mondatokat is, de hagyjuk ki belőle a kritikus új szót. Ha nehéz kitalálnunk, akkor az első néhány betűt átmenetileg ceruzával jelölhetjük, de aztán töröljük, ha pontosan ki tudjuk egészíteni a kifejezést, mondatot a kontextusba illeszkedő szóval, szófordulattal.

Az új szavakat tanulhatjuk úgy is, hogy kis rajzocskát, személyes szimbólumot készítünk, amit egy post-it-re rajzolva polcunkra, tolltartónkra stb. ragasztunk. Minden alkalommal, amikor a cetlire nézünk, idézzük fel a szót. Magát a szót vagy kifejezést is rávéshetjük a papírra, és olyan helyeken rögzíthetjük, ahol gyakran megfordulunk, vagy több időt töltünk. Minden alkalommal, amikor a papírra téved tekintetünk, idézzük fel a jelentést.

Tanítva még könnyebb tanulni. Ha megkíséreljük elmagyarázni a segítségre szoruló társaknak a napi szóadagot, és ki is kérdezzük – biztosak lehetünk a sikerben. Már, ami a saját tanulásunkat illeti. Azok számára, akik a hallott anyagra emlékeznek jobban – a diktafon, vagy magnófelvétel jelenthet segítséget. Saját szótanuló kazettát, cd-t készíthetünk magunknak, ha a kifejezés anyanyelvi és idegen nyelvű változatát rögzítjük, kb. 5 másodperces szünetet hagyva a felvételen a válaszadásra. A tanulókazettát bárhova magunkkal vihetjük, feltűnés nélkül tanulhatunk buszon, villamoson, metrón, vonaton. A nyelvtanulás lehet játék, örömforrás is. A sokféle technika közül érdemes olyan kombinációt választani, amivel hatékonyan és jobb kedvvel tanulunk. A haszon sokszoros lehet! (he, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?