Negyvenéves a JUGYIK

2004 tavaszán Fitos András, a szervezet volt elnöke (akkor még „volt” nélkül), régi dossziék közt turkálva talált egy megsárgult cetliformát, mely azt sejttette, a klub erősen közeledik a negyveneséhez. Ekkor fogalmazódott meg a JUGYIK legnagyobb akciójának, az Ifjúsági Napoknak és az évfordulós bulinak az összekapcsolása. Némi utánajárás után kiderült, hogy a kis sárga fecni galád módon átvágott mindenkit, de ekkor már nem lehetett visszafordulni, „a kocka el volt vetve”.

A volt Nyitra Szállóban

Az Ifjúsági Napokat a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának új épületében, a volt Nyitra Szállóban rendezték meg, s egy kivételével minden programot itt bonyolítottak le. A helyszín a következőképpen nézett ki: belépéskor a diák egy hatalmas hodályba toppan, melyben végtelenül kicsinek és jelentéktelennek érzi magát. Ha nem JUGYIK-rendezvényre jön éppen, hanem mondjuk vizsgázni, ilyenkor jellemző a gyomor és a körülötte lévő szervek gyors összehúzódása. A hodály végében van egy lépcső, melyen keresztül egy még nagyobb terembe juthat a kíváncsiskodó – az érzés fokozódik. Itt az első emeleten található a „hall” egyik sarkában a büfé, mellette – egyszerű hétköznapokon – videoprojektorból egyfolytában zenei csatornák műsorát vetítik. A helyszínszemlét követően talán majd érthetőbb lesz, ha azt írom például, hogy az első emeleti hallban rakodtak ki könyveikkel a kupecek, ennek falát dekorálták ki festményeikkel, rajzaikkal a művészek, s hogy miért vett részt ezen a megnyitón pár büfés néni s éhségét csillapítani vágyó – a művészet és irodalom iránt nem feltétlenül érdektelen – diák.

Fogytak a könyvek

December elsején, reggeli fél tízkor nyitották meg a könyvvásárt s a képzőművészeti tanszék kiállítását. A szervezőkön kívül a következők vettek rajta részt: a könyvkiadók képviselői, akik a könyveket hozták, a rajzok tulajdonosai, akik első kiállított képeikben gyönyörködtek és pár büfés néni a terem végi vendéglátó-ipari egységből. Hogy ne csak „égessem” e szeretetre méltó diákklubot, meg kell jegyeznem, a helyzet idővel merőben megváltozott: a könyvek fogytak, mint a cukor, az emberkék pedig tülekedve ízlelgették a művészet itt megjelent kinyilatkoztatásait.

Aki azt hiszi, hogy az első napon mindössze ennyi történt, az nagyot téved. A megnyitást követő fél óra elteltével maratoni filmvetítés kezdődött. A diákság megismerkedhetett a magyar filmművészet kortárs és az az előtti remekeivel (Ámbár tanárúr, Sztracsatella, Meseautó, Édes Anna stb. stb.) – tartott mindez úgy este hatig. Akinek kedve volt, az felkerekedhetett s átvonulhatott az egyetem Zobor alatti legfőbb főkollégiumába, ahol 19.30-tól a legújabb magyar filmsiker, a Kontroll népszerűsítését tűzték ki célul maguk elé a szervezők. S ha a filmet követően még habozott is valaki, hogy amit most látott, tetszett-e neki vagy sem, Balla Eszter, a film elragadó hősnője a vetítést követő beszélgetés után mindenkit meggyőzött róla, hogy a válasz itt csak igen lehet.

Másnap (azaz 2004. december 2.): a program ugyanaz volt, mint szerdán. Illetve nem is: más filmeket vetítettek, s Balla Eszter helyett Vujity Tvrtkóval beszélgettek volna az érdeklődők, ha eljön. De nem jött.

Harmadnap:

az eddigiek mintha csak felvezetői lettek volna a pénteki programnak. Ennyi JUGYIK vezetőségi tag a történelem során egy helyen még soha nem gyűlt össze. A tizenkilenc éves kamaszoktól a hatvanéves bácsikig, nénikig minden korosztály képviseltette itt magát. A jelenből s a múltból annyian gyűltek itt össze, hogy csak a hallból nyíló nagyteremben fértek volna el – ami nem is volt nagy baj, mert a szervezők előrelátóan oda helyezték a pódiumbeszélgetés helyszínét, mely egy óra csúszással, délután ötkor kezdődött. A rég nem látott barátok örömükben úgy elhúzták a csevegést, hogy nyitrai NYEKK színjátszó csoport csak másfél órás késéssel tudta leadni a mesterlövést, azaz a Mesterlövész című darabját. S hogy mi volt ez után? Állítólag a JUGYIK hagyományos őszi bálja, állítólag mindenki nagyon jól érezte magát rajta, állítólag én is. Ha ezt mondják, biztosan így volt. Én csak arra emlékszem, hogy a barátaimmal beszélgetünk, borozgatunk, majd táncolunk, meg táncolunk, meg borozgatunk. S már reggel volt, a zenekar is elhallgatott, mi pedig még mindig nem tudtuk rávenni magunkat, hogy elhagyjuk az épületet.