Mindenkinek kell család

A kis Denis még oviba járSomogyi Tibor felvételeCsengettünk, pár pillanat múlva az ablakból sok kíváncsi arcocska nézett ránk. Voltak köztük egészen picik, alapsulisok, kamaszok is. Nem tudták, kik vagyunk, de rögtön készségesen és illedelmesen ajtót nyitottak. A ház, ami a háború után alakult át egy államosított családi villából gyermekotthonná, tizenhét gyereknek ad otthont. Be kell vallanom, még sosem jártam gyermekotthonban, éppen ezért nagyon meglepett, amit ott tapasztaltam. Talán egy óriási termet képzeltem el, ahol vaságyak sorakoznak, kis szekrényeket, személytelen kisasztalokat vártam, de nem találtam. Ehelyett sok kacaj, színes kis szobák, szép képek a falon, kellemes konyha, búgó porszívó, sok ügyes gyerek, akik épp nagytakarítást csináltak kuckóikban.

Katarína Vybochová, az otthon igazgatónője körbevezetett minket a házban, ami 17 gyereknek ad otthont. Vannak egészen kicsik, ők még oviba járnak, ezen kívül hét gyerek még alapsuliba jár, hatan már középiskolások – legtöbbjük érettségizni akar –, és egy felnőtt lány is itt lakik még, aki nem talált magának albérletet, de szívesen látják őt az otthonban, hiszen itt nőtt fel. Jelenleg a Nefelejcs még mindig kollégiumi típusú gyermekotthonnak számít, hiszen nem tudtak pénzt szerezni arra, hogy külön lakrészeket alakíthassanak ki az ott lakó gyerkőcöknek. A házban öt hálószoba van, ebből kettő a fiúszoba, ők hármasával laknak.

Minden reggel beosztanak valakit, aki elmegy a szakácsnővel a boltba, hogy megvegyék az aznapi reggelire és tízóraira a kiflit és a tejet. Ezek után az éjszakai nevelő elkíséri a kicsiket az oviba, a többiek már nagyobbak, ők egyedül járnak az iskolába. Mivel eléggé változó időben ér véget az iskola, nem ebédelnek egyszerre. Mindenki akkor eszik, amikor megjön. De még szerencsére ebből sosem volt probléma, hiszen midig meleg étellel várják a hazaérkező diákokat. Az ebéd után rendszerint kettőtől négyig az alapsulisok tanulnak, a nagyobbaknak már nincs ilyen pontosan megszabott kötelező tanulási idő, ők akkor írják meg a feladataikat, amikor kedvük van rá, de ahogy az igazgatónő elmondta, inkább ajánlatos, ha négyig elvégzik a feladataikat, hiszen ekkor jönnek haza az ovisok, s ezek után már nagy a zsivaj a házban.

A gyerekek úgy élnek itt, mintha mind a tizenheten édestestvérek lennének A gyermekotthonban felnövő gyerekek életének legnagyobb kihívása az, amikor betöltik a 18. életévüket, és egyedül maradnak. Sajnos sokan nem találják a helyület a világban, nem tudnak beépülni a társadalomba, ezért gyakran rossz útra térnek. Nem titok, hogy a gyermekotthonokban felnövő fiatalok 60 százaléka kerül élete során kapcsolatba a rendőrséggel. Részben megoldás lenne erre a gondra, hogy ha a személytelen kollégiumi nevelést átvenné a családi típusú otthon. Azok, akik elérik a felnőttkort, igyekeznek hamar elmenni az intézetből, már nem akarnak rendszabályok szerint élni. Azok, akik önként elmennek, azoknak a Nefelejcs nem tud semmilyen anyagi támogatást biztosítani, de azoknak, akik tovább szeretnének tanulni, az egyetem vagy főiskola befejezéséig otthont adnak. Nemrég létrehoztak egy alapítványt, amellyel azokon szeretnének segíteni, akik felnőttek. Az igazgatónő elmondta, hogy megbízik annyira a neveltjeiben, hogy az összespórolt pénzt a fiatalok hasznosan be tudják fektetni, és jól gazdálkodnak majd vele. Volt ezen a téren már egy negatív tapasztalatuk is, amikor a tizennyolc éves lány az árvasági segélyből összegyűjtött 36 ezer koronát két hónap alatt elköltötte, és most minden bizonnyal az utcán van, mert nincs munkája, se pénze.

A nevelők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekek egyenrangúnak érezzék magukat kortársaikkal, és be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Erre speciális önbizalomnövelő feladatokat fejlesztettek ki számukra, amit a Praid módszertani program segítségével alkalmaznak. Ennek az a lényege, hogy a gyerekeknek készíteniük kell egy úgynevezett életkönyvet, ami növeli az önbizalmukat, amiből kiderül, kik ők, honnan jöttek, és mit akarnak elérni az életben. Ennek egy része a havi tervezet, amit minden hónapban átgondolnak, és a hó végén kiértékelik. Erre a kis lapra olyan feladatokat írnak a gyerekek, amiket 30 napon belül képesek megvalósítani. Ezáltal nő az önbizalmuk, s nem érzik magukat haszontalannak.

Folyik a nagytakarítás A karácsonyt ők is megünnepelték, az úgynevezett összkarácsonyt 20-án este tartották, a gyerekek ekkor ünnepi műsorral lepték meg nevelőiket és egymást. 24-ére már csak tíz gyerek maradt az otthonban, a többiek elmentek ismerősökhöz, rokonokhoz. Azok a gyerekek, akik ittmaradtak, este meghitt ünnepi vacsora mellett megkapták a karácsonyi ajándékot is, majd ezek után este közösen elmentek az éjféli misére. A szünidőt ők is úgy töltik el, mint minden más gyerek, korcsolyáznak, moziba mennek, szánkóznak. Úgy élnek, mint egy átlagos szlovákiai család, nem veti őket fel a pénz, de az anyagi és lelki szükségleteiket ki tudják elégíteni. Farkas István a szünidőt Pozsonypüspökin tölti egy családnál, ahol a kistestvére él, Németh Anna és Vancsó Mónika meglátogatja családját, Matiás Alena a keresztmamájánál lesz egészen a szünet végéig. Lackó Denis, aki ottlétünkkor nem mehetett oviba, mert beteg volt, az otthonban tölti az ünnepeket, de biztosan nem unatkozik majd, hiszen a nevelő nénivel elmenek szánkózni, hógolyózni.

Vannak gyerekek, akik nem maradnak végig az intézetben, mert örökbefogadják őket. Az igazgatónő elmondta, hogy létrehoztak egy programot az örökbeadásra, melynek az a fő célja, hogy a gyerekek biztonságban nőhessenek fel, hiszen fontos érezniük, hogy szeretik őket, gondoskodnak róluk, és boldoggá tehetnek valakit a puszta létükkel.

Ha segíteni szeretnétek ezeknek a gyerekeknek, keressétek fel a lakhelyetekhez legközelebbi gyermekotthont, látogassátok meg őket, beszélgessetek el velük, higgyétek el, örülnek majd nektek.