Mindenki szemléletváltást akar

Négy mondatábra-variánsból (két-két többszörösen bővített és két-két összetett mondatábra közül) kellett kiválasztani, melyikhez illik az alábbi mondat: „A rendszertelen étkezés, a rohanás, a kutyafuttában bekapott reggeli, ebéd vagy vacsora felborítja emésztőrendszerünk érzékeny egyensúlyát.” Ezzel szemben a 2003-as próbaérettségi monitortesztjében a következő 4 mondathoz kellett egy mondatábrát illeszteni: „A szomszéd kutyája egész éjjel ugatott. Az egyik füzetemet tegnap elvesztettem az iskolában. Apu hozott nekünk egy aranyos kutyust. Nagyapa új fát ültetett a kertbe.” A 30 feladatra 60 perc állott a tanulók rendelkezésére, ami nagyon nagy összpontosítást igényelt a tanulók részéről. (Egyik ismerősöm kreatív és ügyes kislánya félig birkózott meg a feladatokat.)

A feladatok megfogalmazása és a választási lehetőségek sem voltak egyszerűek. Ezen kívül egy feladat egyszerre több tudáselemet tartalmazott, ami nem vall szakszerű tesztkészítésre.

Arra lennék kíváncsi, hol és hány tanulón tesztelték szaktudományi és pedagógiai-pszichológiai aspektusból a monitor feladatait, nem beszélve a feladatsorok szerkezetéről, ami enyhe túlzással is csapongó. Volt-e próbamérés, és hány tanulón végezték azt el. Volt-e ennek valami következménye. Megállapította-e vajon valaki hozzáértő, hogy a tesztfeladatok által ellenőrzött ismereteknek mi a szerepük a tudomány ismeretrendszerében, illetve önmagunkban mennyire fontosak vagy nem fontosak ahhoz képest, hogy lehet-e rájuk újabb ismereteket építeni. Megnézték-e a tesztkészítők, hogy a számon kért ismeretek eszköz vagy céljellegűek-e? Az elméleti szakember megmutatta-e a feladatokat a gyakorlat szakemberének, konzultált-e vele a feladatok jellegéről, arról, hogy az ismeretek megfelelő módon vannak-e kérdésekké, feladatokká transzformálva, mennyire nehezek a feladatok, erőfeszítésre késztetik-e a gyerekeket, mozgósítják-e a leülepedett tudást, vagy túlzottan sokelemű feladatok elkedvetlenítik a tanulót?

Megoldási javaslatok

Számtalan kérdés, melyekre választ nem kapunk. De akkor mi az értelme a mérésnek? Mi állapítható meg a 2005. február 2-án az alapiskola 9. évfolyamában megírt magyar nyelv és irodalom monitorfeladatai alapján? Egyet biztosan el lehet mondani: a monitorfeladatok a tankönyv alapján íródtak, és nem felelnek meg sem a tantervi, sem a sztenderdek által előírt követelményeknek.

A tavalyi próbamonitor könnyű volt – mondták a pedagógusok. Az ez éviről nem tudom megállapítani, hogy könnyű volt-e vagy nehéz. De nem ez a fő probléma. Egy monitormérés nem eklektikus, nem nehéz és nem könnyű, hanem szakszerű. Ezt a szakszerűséget hiányolom a mostaniból, sok szempontból is, nem ismerve a 2004. évi mérést.

S már csak utolsó kérdésem van, de ez a legfontosabb. Visszakerül-e ez a monitor a pedagógushoz, hogy tanulni tudjon belőle? Ha visszakerül, az az érzésem, 2006-ban rá fog tanítani, mert a pedagógusnak is kell a sikerélmény! De vissza kellene kerülni a feladatoknak a pedagógushoz, hogy tanuljon belőle.

A PISA szlovákiai sokkoló eredményeit ismerve – talán felül kellene vizsgálni, a monitor ne inkább képességeket mérjen? Továbbá: nem kellene megbeszélni a pedagógusokkal, a gyakorlati szakemberekkel, mi a mérés célja, minek kell megfelelni? Amíg ez nem történik meg, iskoláinkban nem lesz alapvető változás sem a tudás megszerzésének folyamatában, sem annak felhasználásában, nem lesznek motiváltabbak sem a gyerekek, sem a pedagógusok.

Mindenki szemléletváltást akar, eredményeket, minőséget, hatékonyságot, látni akarja, hová gurul el adógarasa, s annak mi az eredménye. Azt hiszem, a lelkiismeretes pedagógus megteszi a magáét. Az oktatáspolitikának olyan mérési szakemberek kinevelését kell sürgetni, akik tudják mit, mért, milyen céllal mérnek. A cél pedig nem lehet más, mint minőség, eredmény, hatékonyság, melynek elérését a különböző szakszerű mérések, elemzések értékelések szolgálják.