Milyen a jó pedagógus?

Ezek a kérdések régóta izgatják azokat, akik kellő ambícióval lépnek a pályára, ám ez a pálya kutatóit is érdekli. A problémát három úton is próbálták megközelíteni.

Fel lehet állítani alkalmassági kritériumokat elméleti meggondolások alapján?

Lehet vizsgálni és elemezni, milyen személyiséggel rendelkeznek, milyen emberi és hivatásbeli sajátosságok jellemzik az elismeretlen, kiváló pedagógusokat, s lehet ebből általánosítani?

Meg lehet kérdezni a „szenvedő felet”, a diákságot, milyen típusú tanári személyiségeket fogad el legjobban, s milyen tulajdonságaikat emelik ki azoknak, akiket tanárként szeretnek és tisztelnek?

A népek tanítójának nevezett Comenius

1653-ban írta: „A tanítók jámbor, becsületes, tevékeny és szorgalmas férfiak legyenek, nem képmutató, hanem valóban élő példái azoknak az erényeknek, amelyekre másokat tanítaniuk kell. Hogy hivatásuk kötelességeit buzgón teljesítsék, és magukat az unalomtól és undortól megvédjék, elsősorban attól kell óvakodniuk, hogy magukat saját maguk előtt lebecsüljék és megvessék. Ezt azok teszik, akik szégyellik azt, hogy tanítók, s akiket semmi más nem vezetett ide, mint a bér, s mint szárazmalomból repülnének ki innét, ha valami más életmódot tudnának arra, hogy a méltóság magas székében ülnek és fenséges feladat van rájuk bízva, amelynél nincs nagyobb a Nap alatt.”

Lehet, hogy Comenius egyes kitételein derülhetünk is, némi változás lejátszódott e szavak lejegyzése óta, megnyíltak az iskolák a lányok előtt is, a tanítói pálya emancipálódott, sőt

mára teljesen elnőiesedett.

Mindenki tudja, mennyire hiányoznak a férfiak az iskolákból.

Ám van egy fontos üzenete is a szövegnek: a pedagógusnak kellő önbecsüléssel kell rendelkeznie. Több jel utal arra, hogy a tanárok jelentős hányada szenved az önbecsülés hiányától, átvéve a társadalmi értékítéletet. Hiszen a mai világban nem menő tanítónak, tanárnak lenni. Ma nem a bér vonzza erre a pályára az embereket, hanem az, hogy könnyebb bejutni a tanárképzőbe, diplomát szerezni, mintha közgazdász-, jogász- vagy mérnökképzésre jelentkezne a fiatal. Mi vonz még? A könnyen megszerezhető diploma, a színvonaltalanság, no és azután még bármi lehet az emberből. Cseh, magyar és szlovák viszonylatban egyaránt vannak olyan évfolyamok és szakok, ahol a végzettek minimum

15–20 százaléka van csak a pályán

öt évvel a diploma átvétele után. Az önvizsgálat, az önismeret problémája felveti annak a kérdésnek a megválaszolását, főként ha már több éve iskolában dolgozunk, tanítunk, nevelünk: ha újból válaszút elé kerülnénk, vajon ismét ezt az életpályát választanánk? Az igen válasz esetén helyünkön vagyunk, mert a népesség kb. 5–6 százaléknyi részéhez tartozunk, aki pedagógusnak született vagy azzá vált az évek során. Ha nemmel válaszolunk, akkor tudatosítani kell, keresésben vagyunk, és ezt folytatnunk kell, hogy ne váljunk boldogtalanná. Ez nagy felelősség, a gyerekek ugyanis nem szeretik a boldogtalan és savanyú tanárokat. Még az is lehet, az elszánt keresés közben rájövünk, hogy jó helyen vagyunk, s ezzel a tudattal átitatva magunkat, Comenius szavaival valóban „élő példái lehetünk azoknak az erényeknek, amelyeket másoknak tanítani kell.”