Mi legyen a gyerekből?

Mi is legyen a gyerekből? – tesszük fel a kérdést.

Mi is legyen a gyerekből? – tesszük fel a kérdést. Sportoljon vagy inkább zenéljen? Milyen szakkörbe járjon? Hogyan tartsuk tiszteletben a gyerek személyiségét, ha olyasmit akar, amit mi nem? A gyereknevelés örök dilemma, de nem feltétlenül óvodás, esetleg kisiskolás korban kell eldönteni, mi is legyen tényleg csemetéből. A szülőknek azonban lehet és kell is tanácsot adniuk, ha gyermekük mégsem tudna választani.

Manapság már nem csak két dolog közül választhatnak az apróságok. De ha a szülő nem irányítja valamelyest őket, hát persze, hogy minden szakkörbe szeretnének járni. Ha pedig épp a szülő akarja gyermekét mindenféle foglalkozásra beíratni, meglehetősen nagy hibát követ el. Sokan azt szeretnék gyermekükben látni, ami nekik nem sikerült. Modellkedjen, rajzoljon, néptáncozzon, fazekaskodjon, karatézzon, furulyázzon, és még ki tudja, mi mindent szeretnének a gyerekek nyakába sózni. Pedig a gyerekek manapság is csak korlátozott mennyiségű dolgot képesek elsajátítani.

Fontos, hogy a gyerekeknek a lehetőségeinkhez képest, minél többet mutassunk meg a világból, de ne terheljük le őket feleslegesen. Fontosak persze az elfoglaltságok, de ne zúdítsunk rájuk foglalkozás áradatot. Tartsuk szem előtt: a gyerek legfontosabb foglalkozása a játék legyen!

A nevelés legfontosabb elve, hogy őszinték legyünk a gyerekkel, s hogy annyi szeretetet adjunk, amennyi tőlünk telik. De ez nem azt jelenti, hogy el kellene őket halmoznunk mindennel. Fontos még, hogy legyünk mindig következetesek és ne engedjünk a hisztinek.

A gyerek ugyan sokszor ösztönösen meg akar felelni a szülőnek. De valóban nehéz tudomásul venni, hogy az új élet, a gyerek minden porcikájában más, mint mi vagyunk. Bizonyos kortól kezdve önálló akarata van, és talán az ízlése is eltér a miénktől. Ezért aztán várjunk arra, hogy ő maga is kibontakozhasson és saját akaratát is érvényesíthesse. (bzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?