Mesék a gyermekkoron túl

A mese világát az évszázadok során a hiedelemvilág is meghatározta. Hőseit gyakran ruházták fel táltosi erővel, vagy az egyszerű szegénylegény a földöntúli világ – boszorkány, sárkány – erőivel szemben aratott sikereket. A magyar népmese jellegzetes indítása: „Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás- tengeren is túl, az Üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egyszer a világon...“ kezdés. De tudjuk-e, hol és mikor zajlottak le a mesében leírt események? Melyik térre és időre vonatkoznak?

A „hol volt, hol nem volt“ kezdet már eltávolít a valóságtól, és a mesevilágot érzékelteti. Mintha a valóság és mese között egy híd feszülne, melynek egyik pillére itt van, a másik pedig már a titkok világában. Áthaladva rajta láthatjuk az Óperenciás-tengert és az üveghegyeket, s az ott túró kurta farkú kismalacot is. Ha eddig megélt élményeinket is magunkkal akarjuk vinni, akkor ott is mindent ugyanolyan valóságosnak kell elfogadnunk, mint a valóságban. Ez a séta nem térbeli, hanem mindenképpen időutazást jelent, és ebből a szempontból az is lényegtelen, hogy ez megtalálható-e valahol, vagy sohasem létezett. A mesék világában járva feltűnik az is, hogy az idő varázslatos természetű, hiszen nincs olyan külső érzékszervünk, amivel láthatnánk azt, ami tegnap volt. Az idő ugyanis nem csak kint, de belül is van, mert az idő alkotásában, természetében mi is tényleges részt vállalunk! Éppen ezért kell az idő valóságosságát fontosabbnak tartanunk, mint a térbeliségét, hiszen az időbeliség igényli belső érzékszerveink bekapcsolását, vagyis emlékezetünk, képzeletünk, tudatunk megvilágítását, kigyújtását. Oda kell figyelnünk, és értelmeznünk kell, ami belső világunkban zajlik, hiszen ettől vagyunk emberek, hogy értelmezzük, átéljük életünket – és ebben ad számunkra lényegi segítséget a mese. A mese eredeti értelme tehát egyéni belső világunk és az embert teremtő természet összhangjának megteremtése. (s, he)