Lusták az ikreim

Az ikreim (nyolcévesek) nem akarnak tanulni, ha hazajönnek az iskolából. Nem járatom őket napközibe, mert nem dolgozom, és a tanítás után szeretném, ha hazaérkezve nekiállnának a leckének, ám lusták. Hogyan motiváljam őket?
Jelige: Lustaság.

Az ikreim (nyolcévesek) nem akarnak tanulni, ha hazajönnek az iskolából. Nem járatom őket napközibe, mert nem dolgozom, és a tanítás után szeretném, ha hazaérkezve nekiállnának a leckének, ám lusták. Hogyan motiváljam őket?

Jelige: Lustaság.

Jó, ha az iskolai tanulást valamilyen más cselekedet elválasztja az otthoni felkészüléstől. Nyilván eléggé elfáradnak ahhoz az iskolában, hogy otthon rögtön tanulással kezdjék a délutánt.

Ha hazaérkeznek, beszéljék meg, mi volt aznap az iskolában, hogy érezték magukat, tudtak-e figyelni az órákon, tetszett-e az új anyag, amit vettek, megértették-e a tanárnő magyarázatát, mi volt a szünetekben, kikkel beszélgettek, történt-e valami érdekes az osztályban vagy az iskolában? Ha elmesélik az aznap történteket, egy kicsit helyrerakják vele az élményeiket, ha már megfogalmazzák őket, azzal pontosítják is egyben, hogy mi is történt, és kiteszik magukból, megosztják önnel, s ezzel könnyül az ő terhük. Már nemcsak nekik kell továbbvinniük, de ön is részeseivé válik. Fontos aprólékosan megbeszélni mindent, mert az iskolában történtek miatt lehet rossz kedvük, esetleg valaki olyan megjegyzést tett rájuk, ami bántó volt, vagy valaki – s lehetett az a tanító néni is – lekicsinyelte a képességeiket, esetleg úgy érzik, hogy őket szigorúbban vette az osztályozásnál, mint az osztálytársaikat. Az ilyen rossz élmények elvehetik kedvüket a tanulástól. Érezhetik úgy, hogy nekik nem érdemes tanulni, ők úgysem lesznek jók. Ha a gyerekek nem olyanok, hogy mindent kiöntsenek magukból, akkor kérdésekkel segítsen nekik.

Miután mindent megbeszéltek, és meg is ebédeltek, játszanak egy kicsit, kapcsolódjanak ki. Ha jó az idő, akkor kint lehetnek a friss levegőn. Fél óra, egy óra aktív pihenés, játszás után kezdődhet a tanulás. Ekkorra már egy kicsit távolabbra kerültek az iskolai élmények, már nagyobb távolságból szemlélik azokat, s ha valami rossz történt aznap, az már nem annyira ijesztő. ĺgy kipihenve kezdhetnek hozzá a házi feladatokhoz. Miután egy-egy tantárgyból leírták a feladatot, megtanulták az új leckét, tartsanak egy rövid szünetet, öt-tíz perceset. Fontos, hogy felálljanak, elhagyják azt a helyet, ahol tanulnak, mozogjanak egy kicsit, szellőztessék ki a fejüket. Rövid szünet után jöhet a következő tantárgy. Arra vigyázzon, hogy az egyik gyerek ne élősködjön a másikon, vagyis hogy ne csak az egyik számolja a példákat, a másik pedig lemásolja, hanem mindketten külön-külön végezzenek el minden feladatot.

Ne sajnálja tőlük a dicsérő szavakat, ha megérdemlik. Amit jól csinálnak, azért dicsérje meg őket. Biztassa, ha valamit nem tudnak, hogy fog az menni, csak igyekezzenek egy kicsit. Olyan példaképeket állítson a gyerekek elé, akik jól tanulnak, vagy jól tanultak. Vagy ha például elmennek az üzletbe bevásárolni, s tudják, hogy most csak egy bizonyos összeget költhetnek el, akkor próbálják előre kiszámolni, hogy mennyit fognak fizetni a kiválasztott árukért. Ha erre képesek, akkor mondja azt nekik, hogy milyen jó, hogy már így tudnak számolni, mert nem kell kellemetlen helyzetet átélni a pénztárnál, hogy nem tudják kifizetni az árut.

Mivel a gyerekek szeretnek valamire gyűjteni, s a szülők általában meg is szokták venni azt nekik, ami után nagyon vágyakoznak, megvásárolhatják ezt abból a pénzből is, amit a jó jegyekért kaptak. ĺgy aztán a gyerekek méltán lehetnek büszkék magukra, hogy ezért keményen megdolgoztak, önök pedig arra, hogy végre sikerült őket rávenni arra, hogy tanuljanak.

Ha a gyerek utálja az iskolát, nem szereti a tanító nénit, fél az osztálytársaitól, vagy a szünetben a folyosón a nagyobb gyerekektől, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nem szeret iskolába járni, s utál leülni tanulni. Ezért fontos, hogy szinte minden lépésükről tudjon, ami velük történik az iskolában.

Dr. Hadas Katalin pszichológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?