ĺgy is lehet?

A versenyről nem sokat tudtunk, de két diáktársammal együtt örültünk a lehetőségnek, így szívesen jelentkeztünk, majd készültünk a megmérettetésre. Sajnos lelkesedésünk nem tartott ki az események végéig, de menjünk csak szépen sorjában. Már azon meglepődtünk, amikor az elődöntőn egy apró helységben 10-en, 12-en elmondtuk verseinket, prózáinkat egy kétszemélyes zsűrinek. Négyünket kiválasztottak, hogy két nappal az elődöntő után a vers- és prózamondó kategóriában a döntőn versenyezhessünk a helyezésekért. Számunkra a legmeglepőbb az volt, amikor kiderült, a magyar vers és magyar próza kategóriákban összesen ketten-ketten fogunk versenyezni. Szerettünk volna többet is tudni a versenyről, a szervezőktől próbáltunk érdeklődni, akik a csekély érdeklődésre hivatkozva gondolták úgy, hogy ugyanazok az előadók fognak ugyanazon előadással újra egymással versenyezni. Nem nagyon örültem neki, hogy három napon belül újból utaznom kell 50 km-t oda, 50-et vissza (Párkány és Érsekújvár között a távolság 50 km), s a barátnőmmel kell versenyeznem, melyikünk a jobb. A döntőre aztán a versenyzők létszáma háromra csökkent, mivel osztálytársnőm úgy döntött, előnyben részesíti az odahazai Mikulás-ünnepélyt.

A verseny délután háromkor kezdődött, s a résztvevők több kategóriában mérhették össze tudásukat, mint pl. a vers- és prózamondás, komolyzene, népdal, műdal, fúvós hangszerek, zongora stb. Bár számunkra ez az egyszerű tény is az újdonság erejével hatott, mivel a felhívásból ez nem derült ki. ĺgy türelmesen vártuk, hogy sorra kerüljünk, ami nem volt olyan egyszerű, hiszen először végig kellett ülnünk azt a csekély három órát, míg a korosztályban alattunk levő résztvevők versenye lezajlott, de türelmünk végül is rózsát ill. szereplési lehetőséget termett. Kicsit ugyan furcsállottuk, hogy a műsorvezető Géraldyt Zsérárnak ejtette, de istenem, lehet hogy arrafelé az a szokás. És mikor végre elmondhattuk verseinket, kicsit mintha feszélyezett volna a teremben lévő hangzavar, a zsűri beszélgetése (bár ekkorra a zsűri fele, talán mert elunta a sok ücsörgést, meg már úgyis későre járt, elment kávézni), de úgy hiszem, mindezt figyelembe véve igenis jó teljesítményt nyújtottunk. Sajnos a mi korosztályunk és kategóriánk eredményhirdetését nem tudtuk megvárni, mert szerettünk volna még aznap este hazajutni, mivel szüleink nem biztos, hogy „díjazták” volna, ha az éjszakát járási székhelyünk pályaudvarán töltjük. (Na azért egy kicsit túlzok, mert még éjfélkor is lett volna egy vonat.)

Egy héttel később egy nagy méretű borítékot kaptam. Feladó az Érsekújvári VMK, a borítékban oklevél. A harmadik helyért kaptam. Érdekes. Vers kategóriában összesen ketten voltunk. Nem osztottak ki első díjat. Talán a magas színvonalnak, a zsűri magas fokú szakmai figyelmének nem felelt meg produkciónk? Megtudni már nem fogom. Ami még lényeges: kaptam 200 korona értékű könyvutalványt, amit ha le akarok vásárolni, el kell utaznom Újvárba. Most már harmadszor. (Mennyibe is kerül oda egy menettérti jegy? 100 korona?)

Nem tudom, ki hibája, hogy egy regionális versenyen ilyesmik is előfordulhatnak. Biztosan tudom, hogy sokan vagyunk, akik szívesen szavalunk vagy mondunk magyar prózát. Miért voltunk hát csak négyen?