Komáromi nyilatkozat

Aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatja önmagát és közösségét a történelmi ismétlődés veszélyének, olvashatjuk a kassai kormányprogram évfordulóján kiadott nyilatkozatbanSomogyi Tibor felvételeKedden a kassai kormányprogram kihirdetésének hatvanadik évfordulója alkalmából Bugár Béla, az MKP elnöke

Aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatja önmagát és közösségét a történelmi ismétlődés veszélyének, olvashatjuk a kassai kormányprogram évfordulóján kiadott nyilatkozatbanSomogyi Tibor felvételeKedden a kassai kormányprogram kihirdetésének hatvanadik évfordulója alkalmából Bugár Béla, az MKP elnöke, Száraz József, a Csemadok elnöke, Fehér Csaba, a Szüllő Géza Polgári Társulás elnöke, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke aláírták a komáromi nyilatkozatot, melyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy az emléknapon, április 5-én minden évben megemlékeznek a jogfosztottság éveiről. „Mert aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatja önmagát és közösségét a történelmi ismétlődés veszélyének. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csehszlovák történelem 1945 és 1948 közötti szakasza, amely lényegében a sztálini totalitarizmus szellemében törvényileg hitelesítette a kollektív bűnösség elvét, valós történelmi forrásokra alapozva, megfelelő teret kapjon mind a szlovák, mind a magyar oktatásban” – olvashatjuk a kassai kormányprogram évfordulóján kiadott nyilatkozatban.

Sok a jó szakember

Pék László, a nyilatkozat egyik aláírója lapunknak elmondta, hogy a szlovákiai történelemtanárok nehezebb időszakokban is ismertették diákjaikkal a magyar nemzet történelmét. „Mivel az előző évtizedekhez képest manapság már nagyobb szabadságban élünk, a tanulóknak behatóbban kell ismerniük a múltjukat. Arra kell törekednünk, hogy a helyi értékek bekerüljenek a tananyagba. A diáknak a saját család- és falutörténetén keresztül kell megértenie a körülöttünk lévő világ összefüggéseit, a múltat, jelent és jövőt. Szerencsére nagyszerű történészeink vannak, akik tankönyveket is írnak, melyekben a tényszerűség mellett a másik szempont az, hogy a diákoknak elsősorban saját környezetük történéseivel kell tisztában lenniük” – nyilatkozta az Új Szónak a pedagógusszövetség elnöke.

A témáról bővebben olvashatnak az Iskola Utca jövő heti számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?