Kitüntették a legjobbakat

Érsekújvár. Eredményes pedagógiai munkájáért emléklapot vett át május 18-án az érsekújvári régió tizenöt pedagógusa, az óvónők, alapiskolai és középiskolai tanároknak Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) országos elnöke adta át az elismerést.

Mojzes Ildikó, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium egyik kedvenc tanára is a kitüntetettek között volt, az osztályfőnöknek a diákok az osztály honlapján külön gratuláltakCsuport István felvételeSzáraz Dénes alpolgármester a város vezetése nevében és a Szülőföldön Magyarul Polgári Társulás elnökeként köszöntötte a jelenlévőket hangsúlyozva, hogy az utóbbi években az SZMPSZ a felvidék egyik legjelentősebb civil szervezetévé vált, és nagy öröm hogy ott lehetett a megalakulásánál.

„A szövetség érsekújári szervezete az aktívan működő szervezetek egyike, amely kiváló pedagógusokat hozott a sorainkba, és megalapozta több kolléga pályafutását. Az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmánya, élén Liszka Évávával a kitűnő példája annak, hogy egy szervezet meg tud újulni, képviseli a szakmaiságot, az oktatás különböző formáit, és eközben soha nem feledkezik meg a diákokról” – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Pék László.

A Czuczor Gergely Alapiskola Napraforgó tánccsoportjának műsora után Liszka Éva köszöntötte a kollégákat a Csemadok helyi szervezetének a székházában. „Az SZMPSZ fontos feladatának tekinti a régió pedagógusainak szakmai fejlesztését. Ahhoz azonban, hogy egy szervezet jól működjön, fontos a rendszeres kapcsolattartás. Idén áprilisban Nagymegyeren kétnapos szakmai találkozót szerveztünk, amelyet örömmel fogadtak a pedagógusok” – tudtuk meg Liszka Évától.

Csicsay Alajos a Katedra Társaság tagja, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj tulajdonosa, felszólalásában érzékeny témát feszegetett: a pedagógushivatásról szólt. „Soha nem késtem el, és soha nem mentem el órára felkészülés nélkül. Sokan úgy vélik, hogy a pedagógus egyfajta gyermekkísérő rabszolga, mégis azt tapasztalom, hogy évről évre többen választják a pedagógus pályát. Talán éppen azért, mert az egykori tanáraik, a szüleik, nagyszüleik személyiségét, pedagógiai érzékét egyfajta örökségként értékesítik a munkájuk során. Minden bizonnyal olyan emberekről van szó, akik erkölcsi normákat közvetítettek feléjük. A pedagógusok három fontos dolgot kapnak szerény fizetésük mellé megbecsülésként: tanítványaik ragaszkodását, a szülők tiszteletét és kollégáik megbecsülését” – jellemezte találóan a pénteki ünnepség legfontosabb pillanatát, az emléklapok kiosztását Csicsay Alajos.

Hétfőn a Czuczor Gergely Alapiskolában folytatódott az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmánya tavaszi szakmai napjainak a programja. Az iskola vendége volt Szanyi Mária néprajzkutató, akinek rövid szakmai előadása után bemutatták az év legsikeresebb, érsekújvári régióhoz kötődő diákmunkáit. A találkozón részt vettek azok a pedagógusok és diákok, akik jövőre is szeretnének bekapcsolódni a Kincskeresők – Regionális értékeket felkutató diákok címmel meghirdetett pályázatba.

Kitüntetettek

Az érsekújvári régió kitüntetettjei között óvónők, alap- és középiskolában tanító pedagógusok voltak, név szerint a következők:

Horváth Hedvig, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár

Balogh Tímea, Jedlik Ányos alapiskola, Szímő

Bajla Gizella, kürti óvoda

Noszák Otília, nagykéri alapiskola

Krošlák Oľga, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár

Mojzes Ildikó, Pázmány Péter gimnázium, Érsekújvár

Jakubík Teréz, Ady Endre alapiskola, Párkány

Kollár Tibor, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár

Veres István, nagykéri alapiskola

Mészáros Zsuzsanna, kisújfalusi alapiskola

Zahorán Judit, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár

Veszprémi Ferenc, zsitvabesenyői alapiskola

Porubszky Gabriella, Majthényi Adolf alapiskola, Udvard

Tóth Mária, Szemerényi Károly alapiskola, Tardoskedd

Búcsi Teréz, Endrődy János alapiskola, Muzsla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?