Kis herceg a jelenben

Olyan rég történt, hogy elment tőlünk. Életünk kevesebb lett egy álommal. Itt hagyott minket, a báránykát a ládikóban és a rókát, akit megszelídített magának. Visszament a kevély rózsához, visszatért a parányi bolygóra. Azóta egyhangúan teltek napjai.

Körbejárta a bolygót, megnézte a három vulkánt, megöntözte a rózsát, és beszélt hozzá. A Földről csak ritkán kapott hírt: egy-egy arra szálló madár mondott neki néhány szót, de aztán ők is elmaradoztak.

Egy nap úgy ébredt, hogy tudta: hiányzik neki a pilóta. „Vajon mi lehet vele, úgy vigyáz még a báránykára?”

Elhatározta, hogy újra ellátogat a Földre.

– Jelentem, azonosítatlan repülő objektum közeledik a támaszpont felé! – fordult a férfi feletteséhez.

– Megint valamilyen UFO... Azonnal szóljon a különleges osztagnak, hogy vonuljanak ki a várható földetérési helyre. Azonnal! – az ősz hajú ezredes idegesnek látszott, arcán egy izzadtságcsepp futott végig.

Kinyitotta a szemét, körülnézett. Egy tisztás közepén feküdt. A sárgás, pirosas levelek vastag avart alkottak a fák körül. „Azért ez mégsem olyan, mint a sivatag, és itt hűvösebb is van.” Felállt, összehúzta magán vékony kabátkáját. Ekkor észrevett egy apró, fehér nyulat, mely őt nézte, majd felfigyelve valamilyen halk neszre, ijedten befutott a fák közé. „Vajon mitől ijedhetett meg?” Ekkor ő is meghallotta: súlyos léptek közeledtek. A talpak alatt recsegő avar felverte az erdő csendjét. Lassan, nagyon lassan hátra fordult. Furcsa alakokat látott maga mögött. Magas, szürke testű lényeket, melyeknek két keze, két lába és hatalmas, gömbölyű feje volt. Ott álltak némán, érezte, hogy nagyon idegesek. Ekkor az egyikük megfogta a hatalmas szürke gömböt, és elkezdte felfelé tolni. Egy emberi fej bukkant ki alóla.

– Nyugi fiúk, ez csak egy kisgyerek. A többiek is megmozdultak és levették a gömbölyű valamit. Ott volt köztük az ősz hajú ezredes is. Odalépett a kis herceghez.

– Mondd csak, kisfiú, nem láttál erre valami furcsaságot leesni az égből? Látta, hogy a férfi tátog, de nem értette, amit mond, így hát ő kérdezett:

– Én vagyok az. Vigyetek el a sivatagba, szeretnék találkozni a rókával. – De nem kapott választ. Kérését megismételte még egyszer, semmi eredménnyel. „Talán már nem értik a szív szavát?”

Valóban nem értették. Miután nem válaszolt az ezredes kérdésére, bevitték az egyik laboratóriumba, alapos vizsgálatra. Itt élt sokáig, állandó vizsgálatok között, távol a rókától, a sivatagtól, nem tudván, hogy a pilóta már hosszú évek óta nem él. Ott halt meg a laboratóriumban, hogy milyen körülmények között, arra már senki nem emlékszik.

Egy lett az akták közül.

Meghalt egy álom.