Ki Goriot apó?

Goriot apó az azonos című regény főhőse, melyet Honoré de Balzac írt 1834-35-ben. A Goriot apó realista karrierregény. A mű elején mintha kamerával végigpásztázna Párizson egyre beljebb haladva. Ezt az érzést az élethű ábrázolás adja, mely minden realista mű jellemzője. „All is true.” – hitelesíteni akarja a történetet, közel akar kerülni az olvasóhoz. Karrierregény, mert két ember pályafutását is bemutatja. Elsőként Goriot apóét ismerjük meg, aki egyre lejjebb csúszott a ranglétrán. A mű kezdetén a Vaquer-ház lakója, volt tésztagyáros, aki spekulációkkal egy tekintélyes vagyonra tett szert, nem egészen tisztességes úton. Ebből mostanra szinte semmi nem maradt, mert pénzét lányaira költötte. Rastignac, aki vidékről került Párizsba, szintén a Vaquer-házban lakik. Ügyvédnek tanult, de hamar rájött, hogy a felemelkedésnek vannak könnyebb útjai is. Az egyik, hogy gazdag asszony szeretője legyen, ehhez kapott támogatást is. Véletlen folytán Goriot apó lányainál próbálkozott, így kapcsolódott össze a két szereplő élete. Goriot apó az egyetlen, aki Rastignac életét még az eszményekhez köti. Goriot eszményi hős, illetve csak akkor válik azzá, amikor otthagyja az üzletet, de ekkor áldozattá válik. A realista regényben nincsenek igazán eszményi figurák, és ha vannak, akkor megtaláljuk ellenpólusát – jelen esetben Rastignacot. Goriot az érzelmeit tartja szem előtt, míg ő egyre inkább az érdekeit.

A történet elején bepillantást nyerhettünk Párizsba és annak egyik nyomorúságos negyedébe. Megismertük a Vaquer-ház lakóit és a tulajdonost, Vaquernét. Goriot apót eleinte tisztelték a panzióban, de Vaquerné megpróbálta elvetetni magát vele, és mikor ez nem sikerült, rosszindulatú pletykákat kezdett terjeszteni Goriot-ról. Ettől kezdve a panzió lakói nem csak hogy nem tisztelték, de állandó csúfolódásnak tették ki a közös étkezések alatt. Közben a pénze is fogyott, mivel lányai folyamatosan hozzá jöttek szorult helyzetben. A lányoknak kellett a pénz fényűzésre és szeretőkre, és apjuk mindig meg is adta amit kértek. ĺgy történt, hogy Goriot apó olyannyira elszegényedett, hogy végül a harmadik emeleti kis szobába költözött Rastignac mellé. Goriot-t vizsgálva fontos esemény, hogy Rastignac Delphine szeretője lett. A szenvedély beszélt belőle, melyet irántuk érzett. Ez töltötte ki egész életét, ha ez nincs neki, akkor még jelentéktelenebb lenne. Hiszen nézzük, milyen ember Goriot apó. Idős, egyszerű, szenvedélyes, rajongó, akit a társadalom kigúnyol és mi is csak sajnáljuk. Nem ébreszt tiszteletet senkiben, Rastignac szintén sajnálatot érez iránta. A szál, melyen eddig futott a cselekmény, Goriot haláltusájával ér véget. Az egész betegséget lányai látogatása indította el. Mindketten azért mentek hozzá, hogy elpanaszolják rettenetes sorsukat. Itt látszott csak igazán a két nővér közötti ellentét. Egymásnak estek, Anastasie felrótta húgának, hogy sose szerette igazán. Goriot teljes önkívületbe esett veszekedésük hallatára, túl nagy kín volt ez neki. Rastignac belépésével megmentette a helyzetet, pénzt ajánlott fel, Anastasie elégedetten távozott, de már késő, mert Goriot ágynak esett. Kiderült, hogy ki szerette őt igazán, ki az, aki halálos ágyánál is mellette maradt: senki. Mindenki elhagyja, magányosan hal meg. Lányai egyáltalán nem hajlandóak eljönni, nyomorultul hal meg.

Tehát akkor ki is valójában Goriot apó? A társadalom számkivetettje? A lányai áldozata? Egy igaz ember a megbomlott párizsi világban? Attól függ, honnan nézzük. Goriot apó saját szemüvegén keresztül szemlélte a lányait és az egész életét. Egy szemüvegen keresztül, mely csak a szépet mutatta. Azonban a mű végén drámai fordulat történik. Olyan esemény, ami egy pillanat alatt derékba töri az életét. Lányairól alkotott kép, melyben a lányok boldogok, nincs semmi problémájuk, szertefoszlik. Az, hogy ebbe hal bele Goriot apó, remekül példázza azt, hogy a lányai számára a saját életét jelentették. Azonban korántsem egyedül ők okozták a vesztét. Saját maga volt ugyanis képtelen beilleszkedni egy pénz- és hatalomcentrikus világba. Ez azt jelentené, hogy Goriot apó esetleg önmaga volna hibás a sorsáért? Nem, csak egyszerűen túl jó volt ahhoz a kegyetlen világhoz képest, amelyben ők éltek.