Kedves egyetemista diáktársak!

Ugye ismerős a helyzet? Még el sem kezdődött igazán az iskola, de szeretett tanáraink egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy lélekben így október közepén még mindig nyaralunk.

Sőt, igyekeznek minél hamarább visszazökkenteni a való világba, ami jelen esetben nem luxusvillát és jacuzzit jelent… Sokkal inkább beszámolókat, szemináriumi dolgozatokat, elolvasandó és elemezendő tanulmányokat…

Év elején szörnyű a versengés a szemináriumi munkák témáiért. Nem is annyira a dolgozat tárgya a mérvadó, mint inkább az, mikorra kell elkészülnie a beszámolóknak. Ez csak természetes, hiszen ki szeretné mindjárt az első heteket könyvek hajkurászásával tölteni, főleg úgy, hogy egyetlen mentsvárunk, az Egyetemi Könyvtár sem üzemel?!

Vannak viszont sajnos olyan aljas módszereket használó tanerők, akik még a hazugságtól sem rettennek vissza, csak hogy céljukat elérjék. Céljuk pedig mi is lehetne más, mint hogy minél hamarább a diákok referáljanak az órákon? Az ilyen tanár nyomatékosan hangsúlyozza, hogy nem a témák sorszáma szerint fognak következni a beszámolók, s ha lépre mentünk, és nyugodt szívvel elvállaltuk a kettes számú témát, nagy mosollyal közli, hogy akkor egy hét múlva tessék elkészíteni a kiselőadást…

Ilyenkor már nincs menekvés. Jöhet a könyvtárjárás, ismerősök felkutatása, kölcsönkönyvek kunyerálása, s magunk többszöri elátkozása. Miért is nem voltunk óvatosabbak, bizalmatlanabbak a tanárral szemben?! S ha mindez nem lenne elég, ráadásként nézhetjük osztálytársaink kárörvendő mosolyát.

De álljunk meg egy pillanatra! Valahogy már csak elkészülünk azzal a beszámolóval, s mivel kísérleti nyúlként, elsőnek vágtunk bele a dologba, a tanár sem fogja talán olyan szigorúan értékelni teljesítményünket. Sőt, lehet, hogy a rendelkezésünkre álló rövid időre is tekintettel lesz, és segít a szükséges szakirodalom beszerzésében is! Hiszen ez fantasztikus! Néhány nap múlva túl leszünk a kötelezettségeinken, s már csak el kell járni az órára! Nézhetjük, hogyan szenvednek, bajlódnak, kínlódnak a többiek, s mi mosolyoghatunk rajtuk kárörvendve! Az ő arcukról ellenben lefagy a vigyor, és sóvárogva bámulnak minket, gondtalan, felhőtlen életű társaikat. Nyoma sincs már egykori átkozódásunknak és fejünk falba verésének. Sőt levonjuk a tanulságokat: következő szemeszterben minden tantárgyból elsőként vállaljuk a beszámolót! Vagy azért a jóból is megárt a sok?