A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét a hagyományokhoz híven Győrött, április 21–23-án rendezték meg.A Péchy Blanka színésznő, nyelvművelő által alapított Kazinczy-díjat 1960-ban, a szépen beszélő hivatásos előadók jutalmazásaként indították el, 1973-tól
Kazinczy-érem a Szép Magyar Beszéd verseny győri döntőjében
A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét a hagyományokhoz híven Győrött, április 21–23-án rendezték meg.
A Péchy Blanka színésznő, nyelvművelő által alapított Kazinczy-díjat 1960-ban, a szépen beszélő hivatásos előadók jutalmazásaként indították el, 1973-tól a pedagógusképző intézmények hallgatói, 1986 óta újságírók, középiskolások és középiskolai tanárok is megkaphatják.
A verseny döntőjére 120 magyarországi és mintegy harminc határon túli diák érkezett.
A szlovákiai magyar gimnáziumokat négy tanuló képviselhette, köztük a komáromi Selye János Gimnázium diákja, Szebellai Dániel. Érettségi előtt álló diákunk az elmúlt tanévben a Szép Magyar Beszéd verseny kassai, országos döntőjének győztese lett. Az elmúlt hónapban pedig felvételt nyert a pozsonyi Színművészeti Egyetemre.
A résztvevők pénteken a szabadon választott szöveget olvasták fel, szombaton pedig a kötelező szöveget. A verseny része volt egy írásbeli feladat megoldása is, Péchy Blanka nyelvművelő jelölési rendszere alapján. A Kazinczy-érmeket és -díjakat, valamint a Péchy Blanka-díjakat a díjkiosztó ünnepségen adták át a bíráló bizottság tagjai: Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke és Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondó.
Megható és örömteli pillanat volt, amikor sikeres diákunk a Győri Városháza dísztermében átvehette a Kazinczy-érmet, felkészítő tanára pedig a legjobb határon túli versenyző felkészítéséért járó különdíjat. A Kazinczy-verseny immár mozgalommá fejlődött, nemcsak a versenynek, hanem a verseny nyomán kialakult munkaközösségeknek, nyelvi táboroknak, rádióműsoroknak köszönhetően.
A Kazinczy-éremhez szívből gratulálok!
Dr. Farkas Adrianna
felkészítő tanár, osztályfőnök
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.