Kamaszos harcok hatodikban

Eltűnni látszanak azok az évek, amelyek a gyermek- és kamaszkort elválasztják egymástól: a srácok tízévesen már dohányoznak, a lányok festik magukat, és mindennél jobban érdekli őket a szex. A szülők egy része próbál harcolni a túlságosan korai érés ellen, ám harcuk néha kilátástalannak tűnik.

Zach Plante egy átlagos amerikai kisfiú. Közel áll a szüleihez: mindennap együtt játszanak a kertben, hétvégenként pedig segít gondozni a család kaliforniai szőlőskertjét. Ugyanakkor Zach szülei nemrég különös változásokat vettek észre a fiuk viselkedésében: többek között kijelentette, hogy meg akarja növeszteni a haját, és időnként úgy köszön az apjának, „csá, fater”.

„Időnként olyan megszólalásai vannak, mint egy laza tinédzsernek – mondta Zach apja, Tom Plante. – De ő még mindig csak tízéves, nem pedig 15. Olyan, mintha két személyisége lenne: egy ötödikes kisgyerek, aki természetfilmeket néz és a legnagyobb öröm a számára az, ha a kutyájával játszhat, a másik fele viszont már középiskolás, aki mp3-lejátszót akar.”

A függetlenségért vívott harc

Az egyik nézőpontból szemlélve ez a változás teljesen természetes, amelyen minden gyerek átesik: nem más ez, mint a kamaszkori függetlenségért vívott harc. Ugyanakkor a gyerekek fejlődésével foglalkozó kutatók szerint ezek a fizikai és viselkedésbeli változások már nemcsak a tinikben indulnak el, hanem sokkal fiatalabb korban: a 8–12 éves gyerekek között.

Néhányan már tízévesen randit beszélnek meg a saját mobiltelefonjukon. Szexuális utalásokkal teli zenét hallgatnak, és felnőtteknek való videojátékokkal játszanak. Órákat pletykálkodnak a barátaikkal, és saját internetes naplót indítanak. Egyre több kislány festi az arcát, és olyan ruhákat hordanak, amelyek egyáltalán nem az ő korosztályuknak készültek.

A tízéves Zach nemcsak magán vette észre a változásokat, hanem a barátain is: különösen azt találja furcsának, ahogyan ők a szüleikkel viselkednek. „A legtöbb srácot egyszerűen idegesíti a szüleik jelenléte – mondta a fiú. – Ha átmegyek hozzájuk játszani, megpróbálnak úgy tenni, mintha az anyukájuk nem is lenne otthon. Ha pedig megcsinál nekik valamit az anyukájuk vagy az apukájuk, nem köszönik meg, sőt talán nem is nagyon veszik észre.”

A tévé és az internet hatása

A nem kamaszkorú gyerekek kamaszos viselkedése egyre jobban elkeseríti a szülőket és a pszichológusokat egyaránt, ugyanis egyáltalán nem biztos az, hogy ezek a gyerekek megfelelően tudják kezelni mindazt a kihívást, amely a kamasz- és a felnőttkorral együtt jár. „Nem ez az első alkalom, hogy ezért aggódnak az emberek, de tény, hogy manapság még inkább felgyorsult ez a folyamat. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez egy szükségszerű és jó dolog-e, vagy sem – mondja dr. Liz Alderman, a New York-i Montefiore Orvosi Központ kamaszokkal foglalkozó orvosa. – Mivel 16 éve praktizálok, tisztán érzékelem azt a változást, ami generációról generációra a tíz év körüli gyerekek viselkedésében lejátszódott.”

A szülők szerint nagyon nehéz a rengeteg különböző csatornából érkező káros hatás ellen küzdeni: nem csak a kortársak sarkallják a gyerekeket ilyen viselkedésre, de a televízió és az internet is.

A gyerekek korai kamaszodásában nagyon komoly szerepe van a marketingnek is, állítják szakértők. Nemcsak azért, mert elképesztő vásárlóerő rejlik bennük – sőt, pár év múlva ők lesznek az első számú fogyasztók –, hanem azért is, mert sokkal komolyabb beleszólásuk van a család által meghozott gazdasági döntésekben, mint ahogyan azt korábban gondolták. A szülők egyetértenek abban, hogy a gyerekeknek elsősorban szeretetre és odafigyelésre van szükségük. „Tudom nagyon jól, hogy a fiam egyszer felnő – mondja Plante, a tízéves Zach apja. – Mindenesetre abban reménykedtem, hogy egy kicsit még gyerek marad. (o-o)

Mire megy el a zsebpénz?

A 360 Youth nevű, marketinggel foglalkozó szervezet szerint a kiskamaszok évi 51 milliárd dollárt költenek a saját zsebükből, további 170 milliárd dollárt pedig a szüleik és a rokonaik költenek rájuk. A játékgyárak képesek voltak felismerni, hogy a gyerekeknek egyszerre van szükségük a játékokra és a felnőttes tematikára, így pedig megjelentek a piacon a dögös babák, a sminkeszközök és az erőszakosabb videojátékok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?