József Attila-napok Vásárúton

Vásárút. A költő századik születésnapjáról és a helyi alapiskola névadóünnepségének második évfordulójáról háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a dunaszerdahelyi járásbeli községben múlt hét végén.

Vásárút. A költő századik születésnapjáról és a helyi alapiskola névadóünnepségének második évfordulójáról háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a dunaszerdahelyi járásbeli községben múlt hét végén.

Az alsó tagozatosok vetélkedője, a budapesti kirándulás és a szombati gálaműsor is József Attila életét és munkásságát követte nyomon. Az iskolában tartott versmaratonon 275-en vettek részt diákok és felnőttek egyaránt. Délelőtt tíztől este fél tízig tartott a kettőtől 100 éves korig meghirdetett szavalónap, melyen a falu száz éves Hamarik Bözsi nénije is részt vett és népdalokat énekelt.

Nagy találkozás

„Családias hangulatban telt a versmaraton, nagyon megható volt, hogy a gyerekeket szüleiken és nagyszüleiken kívül a dédnagymamák és papák is elkísérték, sőt, egy-egy vers felolvasásáig velünk tartottak” – mesélte a versmaraton kiötlője és megvalósítója, Elek Ica tanítónő. József Attila munkásságát Simon Mária tanítónő irodalmi összeállításában követték nyomon a nézők a művelődési központban. A zenés műsorban közreműködött az iskola énekkara Alföldy Anita vezetésével. Az ünnepi műsort követően megkoszorúzták a költő mellszobrát, és megnyitották a róla szóló kiállítást a helyi alapiskolában. A napot Zs. Nagy Lajos Altatódala zárta Zsapka Zsolt gitárkíséretével.

„A rendezvény remek alkalom volt bárki számára a szereplésre és nagy találkozásokra is, hiszen régi diákok is visszatértek közénk. Köszönet illeti vásárút lakosait, akik most megmutatták, mennyire szeretik a verset” – foglalta össze a három nap eseményeit Borsányi Márta, a József Attila Alapiskola igazgatónője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?