Iskolai és nevelési gondok

A tanár feladata nagyon fontos, hiszen egy életre elveheti a kedvünket egy-egy rossz szóval, kritikus megjegyzéssel egy tantárgytólSomogyi Tibor illusztrációs felvételeA klónozott emberekről alkotott elképzelés még messze van a valóságtól.

Szükségtelen, hogy most ezen törjük a fejünket, hiszen a klónozott, egyéniség nélküli lények élete szürke és unalmas lenne. Ha nem lennénk mindnyájan mások, egyéniek és megismételhetetlenek, szeretet sem lenne a világon. Azt hiszem, ez elég ok arra, hogy ne törekedjünk a kellemetlen és kínos egyformaságra.A régi idők „mindenkinek az igényei szerint” szlogenje mostanában szerényebbre változott, s mindenki a saját lehetőségei szerint él. De legalább az megnyugtató, hogy ezek a lehetőségek végtelenek, ám sajnos nem mindenkinek. Mindenki kitűnik valamiben, viszont vannak olyanok is, akik úgy távoznak ebből a világból, hogy nem sikerül magukat és álmaikat megvalósítaniuk.

A társadalom helyzete napról napra rohamosan változik, s észre sem vesszük, hogy változnak az emberi, baráti, családi kapcsolatok.

Az ember legfontosabb feladata az, hogy megtalálja helyét a világban, be tudjon illeszkedni a társadalomba. Nem könnyű feladat ez, hiszen a gyerek már kiskorában azzal szembesül, hogy vannak diákok, akiknek márkás ruhájuk, finom tízóraijuk, tele pénztárcájuk van, ami neki nincs. Nincs rosszabb annál, amikor a megszeppent gyerek naponta összeméri magát az osztálytársaival, s állandóan irigykedik arra, aki matekból jobb, mint ő. Ez felesleges, hiszen mindenki másban jó. Lehet, hogy akinek nincs jó érzéke a matematikához, éppen a rajzban vagy a nyelvekben jobb, mint osztálytársai.

Minden emberben van valami, ami összeköti őt a többiekkel, de van olyan tulajdonsága is, ami mássá, érdekessé és megismételhetetlenné teszi. Ezek között a határok között alakul ki az ember egyénisége. Egyrészt olyanok vagyunk, mint mindenki más, másrészt mindenkitől különbözünk. Mindenféle teljesítménynek csak akkor van értelme, ha mások értékelik, hiszen azok a tépelődések, amelyektől nem tud senki, kevésbé érintenek meg bennünket.

Mivel az ember társadalomban él, nem marad más hátra, mint hogy kibéküljön azzal, hogy egyrészt hasonló, másrészt gyökeresen eltér másoktól. Ez nagy kihívás, s ezt a nevelési folyamat során az iskolában is figyelembe kellene venni. Mint minden, ennek a gyökere is a családban keresendő, ahol már gyermekkorban azzal szembesülünk, hogy mások vagyunk mint testvéreink, szüleink. A családi béke és egyetértés érdekében nem szabad egymásra erőltetnünk önkényes akaratunkat, meg kell hallgatnunk mást is, és tiszteletben kell tartanunk családtagjaink érzéseit.

Az iskolában kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen az osztályban több a gyerek, mint otthon. Általában húsznál több a diák, fele lány, fele fiú. Minden gyerek másképp néz ki, más környezetből származik, különböző az érdeklődési köre, más-más élményeket szerzett eddigi élete során, másban tehetséges. Van olyan tanár, aki nem veszi észre azt, hogy a diákoknak egyénisége van, csak bekategorizálja őket korcsoportok, osztálytermek szerint. Van olyan is, aki észleli és respektálja a diákok egyediségét, de nem számol az osztály összetartó erejével. A latin individuum szó oszthatatlanságot, öszszetartozást jelent, és nemcsak lelki, hanem a társaság, illetve osztály értelmében is. Az osztály színvonala, emberi értéke az összetartozás érzésétől lesz magas vagy alacsony. A különbözőség, valamint annak megértése adja azt, hogy a társaságban mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen, s ezáltal pótolhatatlan a csapatban.

A jó tanár minden diákban a pozitív tulajdonságokat keresi, s ezeket próbálja meg fejleszteni és átadni a többieknek. A tanár feladata nagyon fontos, hiszen egy életre elveheti a kedvünket egy-egy rossz szóval, kritikus megjegyzéssel egy tantárgytól. Éppen ezért fontos, hogy a pedagógus egyformán viszonyuljon minden diákhoz, ne kivételezzen senkivel, és vezesse rá a diákokat saját értékeik felismerésére.

A családnak és az iskolának fontos szerepe van az ember egyéniségének fejlődésében, hiszen lehetőséget ad arra, hogy felismerjük, miben vagyunk tehetségesek, milyen szakmát válasszunk, és nem utolsó sorban mások megbecsülésére és elfogadására tanít. Ebben a kijelentésben egyrészt van egy pici idealizmus is, hiszen már eleve kizárja azt, hogy az emberek rosszat akarnak egymásnak, a gyengébbeket nem zaklatják és nem teszik nevetségessé. Abban az esetben, ha a diák irigyli tanulótársa jobb előmenetelét, szebb ruháját, csak magának árt vele. Mindenkiben van valami jó és gazdag, amit meg kell mutatnunk másoknak mosollyal, megértéssel, odafigyeléssel. És mindenkiben van olyan rejtett képesség, amivel elnyerheti környezete csodálatát és bizalmát.

Ahhoz, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, ki kell elégíteni legbelsőbb lelki szükségleteit. Kell, hogy érdeklődjünk egymás iránt, megértsük, értékeljük egymást. A mai szerényebb körülmények között élő gyerekek irigysége és féltékenysége elsősorban nem a fogyasztói társadalom anyagiassága ellen irányul, hanem a szeretet, az odafigyelés hiányára.