Ifjúság – Iskola – Gazdaság

A Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítványa és az aacheni IZOP Intézet hetedik éve támogatja a középiskolai tanulók tudásának bővítését, ezért az Új Szóval együttműködve a 2004/2005-ös tanévre ismét meghirdeti az Ifjúság – Iskola – Gazdaság programot, amelyben mintegy 2100 középiskolás diák vesz részt.

A Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítványa és az aacheni IZOP Intézet hetedik éve támogatja a középiskolai tanulók tudásának bővítését, ezért az Új Szóval együttműködve a 2004/2005-ös tanévre ismét meghirdeti az Ifjúság – Iskola – Gazdaság programot, amelyben mintegy 2100 középiskolás diák vesz részt.

A projektumot már hét éve rendszeresen megszervezik, melyben a diákok a maguk által választott gazdasági témáról németül vagy anyanyelvükön pályamunkát készítenek. Eredetileg a program csak a német fiatalokat célozta meg, ám a 2003/2004-es tanévben a pozsonyi Duna utcai gimnázium, a komáromi Ipari Szakközépiskola, az érsekújvári és tornaljai gimnázium, a rozsnyói és párkányi magyar gimnázium diákjai is szerepelnek pályamunkáikkal a programban.

A pályázaton 15 évesnél idősebb diákok – osztályok, nyelvi csoportok résztvevői – csak kollektíven indulhatnak. A diákok egy maguk által választott gazdasági témáról német vagy magyar nyelven pályamunkát készítenek. A kutatás során szerzett információk és más ötletek alapján újságcikket írhatnak, amelyekből az Új Szó Nagyszünet rovata havonta összeállítást közöl.

A projektum 2004. október 1-jén kezdődik és 2005. július 31-én zárul, 17 németországi és 6 közép-európai napilap kapcsolódik be. Ebben az időszakban minden résztvevő tanár és diák ingyenes előfizetést kap az Új Szóra. Jelentkezni július 5-éig lehet. Amennyiben elnyerte tetszéseteket ez a projektum, küldjétek el csapatotok tagjainak nevét és címét, a vezető tanár nevét és elérhetőségét, az iskola nevét és címét a [email protected] e-mail címre vagy az IZOP Institut, Heidchenberg 11, 52076 Aachen postai címre. A legsikeresebb pályamunkák szerzőit a zsűri értékes díjakkal jutalmazza, és meghívja őket Berlinbe egy ünnepélyes díjátadásra. A csoportokat vezető tanároknak 2004. szeptember 20-21-én Drezdában szemináriumot szerveznek. A kiválasztott iskolák tanulói meglátogatják egymást, gazdasági, vidékfejlesztési témákat kutatnak, s eredményeikről „újságíróként” beszámolnak az Új Szóban, megtanulják a hozzáértő, kritikus újságolvasást is. Ezzel folyamatosan javíthatják olvasási és nyelvi képességeiket, bővíthetik ismereteiket. A részletekről a [email protected] e-mail címen németül bővebb felvilágosítást kaphattok. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?