Ifjú tűzoltók bevetése

Lázasan folyt a tanulás és a gyakorlás az ifjú tűzoltószakkör soraiban, amikor megtudtuk, hogy nemzetközi versenyen vehetünk részt a magyarországi Velence városkában, 2007. május 4–5-én. Míg nálunk a gyakorlati rész kétféle ágazatból áll, a nemzetközi verseny ennél többrétű.

Lázasan folyt a tanulás és a gyakorlás az ifjú tűzoltószakkör soraiban, amikor megtudtuk, hogy nemzetközi versenyen vehetünk részt a magyarországi Velence városkában, 2007. május 4–5-én. Míg nálunk a gyakorlati rész kétféle ágazatból áll, a nemzetközi verseny ennél többrétű. Számos versenyfeladatot csak a megmérettetés helyszínén lehet rövid idő alatt begyakorolni.

A csapatoknak többféle feladatot kellett teljesíteniük: gumicső feltekerése, elsősegélynyújtás, 400 m-es stafétafutás, mezőgazdasági tűzoltás, motoros fecskendő üzemeltetése, gázpalack tűzhelyre való szerelése stb.

Minden gyakorlatnál elméleti kérdések is voltak, amelyek nagyon igényesnek bizonyultak. Természetesen a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a legendájáról is tudni kellett. A verseny végén már nagy izgalommal vártuk az értékelést. Legnagyobb örömünkre az összértékelésben az 1. helyen végeztünk. Gyönyörű serleget és emléklapokat hozhattunk haza.

Csapatunk vezetői, dr. Jozef Száraz és Tibor Lőrincz tiszteletbeli elismerést kaptak a fiatal tűzoltók nemzetközi összefogásának elmélyítéséért. A nemzetközi versenyen való részvételt falunk önkormányzatának, valamint az iskola mellett működő szülői munkaközösségnek köszönhetjük, akik anyagilag támogatták erre az értékes versenyre való kijutásunkat. (jsz, szló)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?