Hiányzik húszezer egyetemista

„A szlovákiai magyarság körében az alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, az egyetemet és főiskolát végzettek aránya pedig rendkívül alacsony. Míg a szlovák nemzetiségű 19–22 éves fiataloknak 15–20 százaléka folytatja tanulmányait felsőfokú intézményben, a magyar népesség azonos korcsoportjából csupán 7–8 százalék.”

Mindez Bauer Győző professzor előadásában, a Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum szervezésében múlt év decemberében megtartott, a hazai magyar felsőoktatás helyzetét taglaló szakmai konferencián hangzott el. A létrehozandó magyar egyetem tervezetének elkészültében nagy szerepet vállaló professzor egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy 1957-től, az elmúlt rendszerben az egyetemeken tanulók körében csupán 3,8–6 százalék között mozgott a magyar nemzetiségű hallgatók aránya. Az utóbbi tíz évben is szinte változatlanul 4,5% körüli volt ez az arány. A rendszerváltás utáni 12 évben a hallgatók száma Szlovákiában 76 százalékkal nőtt. Ehhez a hirtelen aránynövekedéshez a magyar egyetemisták azonban csak 4%-kal járultak hozzá.

Bauer Győző előadásában mindezen számadatokból azt a következtetést szűrte le, hogy a szlovák egyetemeken nem oldódnak meg a magyar nemzetiségűek problémái. „Ha ez így van, milyen alapon kérdőjelezhető meg, hogy létrejöjjön legalább egy, legkevesebb három kart működtető magyar egyetem a szlovákiai összlakosság mintegy 10%-át kitevő felvidéki magyarság számára, miközben Szlovákiában jelenleg 23 egyetem működik” – tette fel a kérdést a professzor, majd hozzáfűzte: „Az iparművészeti szak kivételével nincs olyan szlovákiai egyetemi, főiskolai szak, ahol a magyar hallgatók aránya elérné a kívánatos 10%-os szintet. Az ország összlakosságához mért arányából adódóan a felvidéki magyar közösség körében mintegy 20 ezerrel kevesebb a felsőfokú képesítéssel rendelkező személyek száma. Ha az új évezred tudásalapú társadalmában meg akarjuk állni a helyünket bizonyos mértékig angolszász típusú, átjárható kettős tömeg- és elitképzésre, az életpályára való felkészítésre van szükség. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő minőségű, anyanyelven történő alapozás, az elvek oktatása, megértése és az átfogó lényeglátás elérése.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?