Gyilkolás helyett...

Szokatlan sportnak hódolnak az újvári fiatalok. A minap a vasútállomási váróteremben a többi utassal együtt arra lettem figyelmes, hogy három 12 év körüli gyermek látszólag céltalanul ugrálja át az „akadályokat”, melyek útjukba kerültek. Tették mindezt addig, míg az ügyeletes rendőr észre nem vette, s nem küldte ki őket. A három fiú ezek után kint folytatta a gyakorlatokat. Hajmeresztő merészséggel és ügyességgel ugrálták át egymás után a szemétkosarat és a virágágyásokat. Bevallom, az ő helyükben én kétszer is meggondoltam volna, hogy ugorjak vagy sem (lehet, hogy öregszem).

Egy kis idő múlva megtudtam tőlük, hogy ezt az extrém sportot ők parkournek nevezik. Nem kell hozzá más, csak óriási adag bátorság, kesztyűk, na és persze egy hely, leggyakrabban az utca, ahol gondtalanul hódolhatnak e szenvedélynek. Szavaikból ítélve a városban egyre többen vannak, akik a számítógép helyett, az utcát részesítik előnyben, s ezt a cseppet sem veszélytelen sportot űzik, mindezt állítólag a szülők tudtával. Miután fülükbe jutott, hogy esetleg az újságban is szerepelnek majd, különböző halálugrásokkal bizonyították, hogy ők a legjobbak.

S mit tehet a szülő? Valószínűleg a kés élén táncol, s azon gondolkodik, nem lenne-e mégiscsak okosabb számítógépet vásárolni kisfiának. Kérdésemre, hogy a várostól kaptak-e esetleg egy tornatermet, ahol gyakorolhatnának, a válasz nemleges volt.

Tény és való, hogy nem fáramászásról van szó, de a szabad levegő, a hidegtől piros arcok új reménysugárral töltöttek el, s bizonyították, hogy talán nem minden gyermek hétvégi szórakozása a virtuális gyilkolás.