Folytatódott a fergeteges show

Míg ezen filozofálunk, az eredetileg maroknyi csoport tekintélyes sorrá nő. Fokozódik az izgalom, megélénkül az addig már álmosodó tömeg. Közeleg a hat óra, a kapunyitás időpontja. Végre fél hétkor megnyílnak a kordonok, a lelkes rajongók pedig futólépésben indulnak a kapu felé. Már csak pár óra, és kezdődik Bryan Adams budapesti koncertje!

Vendéglátóim, Ági és Eszter még a kollégiumban (ezen intézmény egyébként a malomvölgyi viszonyokhoz szokott diáknak maga a földi paradicsom) megosztották velem a fényképezőgép elrejtésének fortélyait. Volt már arra is példa, hogy valaki egy kibelezett zsemlébe helyezte a masinát, s még be is csomagolta szalvétába, hogy hitelesebbnek látsszon. Ági azért nem megy idáig (nálam nincs gép, elriasztottak a jegyen szereplő harcias feliratok), mindössze pótfilmeket és pótelemeket viszünk magunkkal jól eldugva, ha esetleg a biztonságiak mégis elkérnék a gépből.

Végül kiderül, mindent be lehet vinni a sportcsarnokba, csak a palackos üdítőtől kell megszabadulnunk. Valószínűleg mindössze azért, hogy aztán bent 200 forintért árulhassák a vizet, mert elvileg almával is meg lehetne dobálni Bryant, de a gyümölcs ellen a biztonságiaknak semmi kifogásuk.

A színpad előtt úgy a második-harmadik sor tájékán telepedünk le. Fogunk még állni eleget, gondoljuk, ezért aztán csak üldögélünk, beszélgetünk. Nyolckor szinte percre pontosan kezdődik a program. Jön az előzenekar, amit a nagy többség szükséges rossznak tart, amin túl kell esni. Ehhez képest egész jól játszanak, de ami fő, nem soká kínozzák a népet. Ők is tudják, itt most mindenki Bryanre vár...

„Here I am!“ – hangzik fel végre a várva várt kiáltás, és egy csapásra felforrósodik a hangulat. Meg kell állapítanom, Bryan élőben sokkal jobban néz ki, mint a fotókon. Egyszerű farmert és pólót visel, mégis teljesen rabul ejt. Ha eddig nem voltam fanatikus, hát mostantól az leszek. A közönség teli torokból fújja a dalokat, zeng a csarnokban a Back to You, a Can’t Stop This Thing We Started vagy épp a legendás Summer of ’69. Életemben először vagyok ilyen nagyszabású koncerten, de már tudom, nem utoljára.

Sorra szólnak régi és új számok. Bryan szemmel láthatóan jól érzi magát Magyarországon, ahol elmondása szerint hét éve járt. A közönség soraiból azonnal jön a helyreigazítás: nem hét volt az, hanem tizenegy! De nem ez most a lényeg, hanem hogy itt van! Egyre jobban belelendülünk, s Bryan is mind gyakrabban fordítja a mikrofont a közönség felé. Minket pedig nem kell különösebben biztatni...

– Ne szégyenkezz! – kelt nagy derültséget a szerencsés lány, aki a színpadon énekelheti Bryannel a When You’re Gone-t. Az énekes ugyanis a feszültséget oldandó megkérdezi tőle, nem szégyenlős-e, mivel ő rettenetesen ideges. A csajszi persze komolyan veszi, ezen Bryan is csak nevet. Sugárzik róla a felszabadultság, bár... azért az ajándékot, amit bedob neki valaki, nem mutatja meg. Csak a kísérőlevélből idéz: Remélem, nem veszed célzásnak...

Folytatódik a show, Bryan a saját dalain kívül egy kis Elvis Presleyt is kínál nekünk, kevesebb beszédre és több akcióra biztat. A hangulat remek. Meglepő módon azok is egészen belemelegedtek, akik a koncert előtt fanyalogva ecsetelték, tulajdonképpen csupán véletlenül keveredtek a sportcsarnokba épp most. Ugrálás és csápolás közben a szemem sarkából látom Ágit, amint másodszor cserél filmet a gépben, Eszter pedig a telefonját feltartva élőben közvetít a barátnőjének. Egyre kevesebb a levegő, de egyre kevésbé zavar. Átadom magam a zenének, és a többiekkel együtt üvöltöm: The only thing that looks good on me is you!

Sajnálatos módon a koncert nem tarthat örökké (there’s nothing to last forever), de szerencsére Bryan tartogat ráadást is. Utolsónak a Have You Ever Loved a Woman című dalt hagyja, az érzelmes dallamra néhány öngyújtó lángja is fellobban. Aztán tényleg vége, hosszan zúg a taps, s a kanadai énekes zenekarával együtt boldog mosollyal arcán köszöni meg azt. Már éppen indulnának, de még visszaugrik a mikrofonhoz: – Igérem, nem telik újabb tíz évbe, míg visszajövök!

Szavait általános ováció fogadja. Hát nagyon reméljük, Bryan!