Felnőttnek lenni sokkal könnyebb?

Az élet tele van meglepetésekkel. Vegyük például az iskolát. Boldog kisgyerekként hosszú, vidám napokat töltesz azzal, hogy elszórakoztatod magad, és új dolgokat tanulsz (pl. hogy a csoki finom, a ceruza és a giliszta viszont nem; ha bekened babakrémmel a szőnyeget, a mami furán céklaszínű lesz, és üvöltözni kezd, aztán – bumm! – egyszer csak minden látható ok nélkül börtönbe zárnak, ahol legalább 16 éves korodig kell sínylődnöd. Miután rájössz, hogy mindenkinek ez a sorsa, és nem a babakrémes esetért járó különösen kegyetlen megtorlásról van szó, igyekszel alkalmazkodni a helyzethez. Na jó, ez nem is olyan borzalmas. Kibírod. Meg se kottyan, ha még tíz évig kell képeket festened, babzsákot dobálnod, homokoznod és mesét hallgatnod. Nem gond. Hat-hét éves korodban aztán kiderül, hogy a helyzet sokkal szörnyűbb. Átkerülsz az iskolába, ahol olyan csodálatos dolgokkal ismerkedsz meg, mint a matematika, a helyesírás és a házi feladat. Rádöbbensz, hogy ez korántsem lesz olyan könnyű, mint gondoltad. Most már próbálsz tiltakozni, de úgy tűnik, nincs beleszólásod a dologba. És ami még ennél is rosszabb, a felnőttek kedvesen biztatnak, hogy érezd jól magad, mert ezek életed legszebb évei. Még ennél is rosszabb jön? Próbálsz rájönni, mivel érdemelted ki mindezt. Azok a felnőttek, akik szerint iskola után az élet egyre rosszabb lesz, megérdemelnék, hogy még 11 évre visszamenjenek, és felfrissíthessék emlékeiket, mert nyilván elfelejtették, milyen nehéz sokszor az iskola. Tény, hogy a felnőtteknek sokkal több gondjuk van, de felnőttnek lenni úgy általában sokkal kellemesebb. Gondolj csak bele – szabad vagy, azt teheted, amit akarsz, azzal találkozol, akivel akarsz, és olyan lehetsz, amilyen akarsz. Igaz, hogy mindennap gürizned kell, de remélhetőleg szereted a munkádat, de ha nem is szereted, fizetést kapsz érte – és ihatsz közben kávét.

Jó dolog optimistának lenni, de nem sokat segít, ha elkeserít a jelen. Mindig is voltak és lesznek pillanatok (főleg dupla földrajzóra előtt), mikor azt kívánod, bárcsak megszabadulhatnál az iskolától. De ha a dolog pozitív oldalát nézzük: az iskola még akkor is több szempontból hasznos, ha utálod. Sok olyan általános képességet fejleszt ki benned, ami később hasznodra lesz, pl. hogyan foglalkozz rendszeresen olyasmivel, amit utálsz, hogyan érintkezz visszataszító emberekkel, és hogyan tedd túl magad minden kellemetlenségen. Ha nem járnál iskolába, a való élet borzalmas megrázkódtatást okozna. Az iskola ezenkívül fejleszti az emlékezőtehetséget, segít felfedezni, hogy mi érdekel, és megtanít pár hasznos dolgot, amire később szükséged lesz, úgymint írás, olvasás, számolás. Ez azért nem hülyeség, igaz?

Azt igazából mindenki elfogadja, hogy iskolába kell járni. Mindenki tudja például, hogy aligha fog felnőttkorában valaha is így kitiltani: „Tyűha, ez meleg helyzet volt! Még szerencse, hogy emlékeztem a Pitagorasz-tételre!” Annak sem veszed sok hasznát az életben, hogy ismered a víz sűrűségét, tudod, mi volt Asszíria fővárosa, vagy tisztában vagy a feudális rendszer felépítésével. Az ember nem érti, minek kell több tonna olyan adattal megtöltenie a fejét, amit soha semmire nem tud majd használni: Ha egy tanárhoz vagy a szüleidhez fordulsz ezzel a kérdéssel, valószínűleg azt a választ kapod, hogy azért kell megtanulni mindezt, hogy jó bizonyítványt kapj, és azért kell jó bizonyítványt kapni, hogy jó állást szerezhess, vagy felvegyenek az egyetemre (és aztán jó állást szerezhess). Rendben van, de ez sovány vigasz, ha épp egy álmosító órán kókadozol, és attól félsz, ifjúságod virágában elpatkolsz az unalomtól. Enyhíti viszont a szenvedést, ha akad egy reménysugár; ha bízhatsz benne, hogy később valami hasznod lesz a gyötrelemből.