Felesleges zenét tanítani?

A zene az egyetemes emberi kultúra semmi máshoz nem hasonlítható része, a teljes ember egyik legnemesebb értéke.

Embernevelő erejét a lélek oly mély rétegeiben fejti ki, ahol a szó már kevés. A felemelő, lélekerősítő, örömszerző, megnyugtató vagy éppen lelkesítő zene igaz emberi érzelmek átélésével képes lélekben gazdag, nemes ízlésű, szépre, jóra fogékony személyiség kiművelésére. Gondoljunk arra, hogy amikor az Örömódát hallgatjuk, úgy érezzük: az abszolút jóval találkozunk. A zenében találkozik a szép a jóval.

Az ének és a zene a jellem fejlesztésének eszköze. Például a kórusban éneklés fegyelmet, állásszilárdságot, a másikért, a közösségért vállalt felelősséget követel a diákoktól. Az együtt éneklés közösen átélt öröme, az együtt megtapasztalt szépség pedig olyan élmény, amelyet alig lehet máshoz hasonlítani.

Zenész helyett orvos?

Nagyon fontos, hogy a gyermek (és a felnőtt) számára magától értődő legyen, hogy érzelmeinek dallal, zenével is kifejezést ad. A zenetanulás sok szempontból kiváló iskolája a jellemnek. Jó néhány éve egy kedves barátom elhozta hozzám a gyermekét. A fiatalember kiváló, nemzetközileg is ismert zenész volt. Egy tavasszal kiderült, hogy betegség miatt el kell búcsúznia a művészi karriertől. Úgy döntöttek: legyen orvos. Tehát fizikát kell tanulnia az egyetemi felvételi vizsgára. Rendben van, mondtam, természetesen erre majd a következő tanév végén van esély, hiszen csak akkor lesznek a felvételi vizsgák. De azért csak kezdje el a fizika tanulását. Három hét múlva az élen volt. Kétségtelenül tehetséges fiatalember, de az eredmény így is hihetetlennek tűnt.

A rendszerességben rejlik a titok

Tanár úr, mondta a fiú, egyszerű dolog ez. Eddig naponta tizenkét órát hegedültem, most csak napi nyolc órán keresztül fizikázom. Mások hetente nem tanultak két-három órát. Amikor azt mondjuk, hogy tanítsuk meg tanítványainkat? Tanulni, arra is gondoljunk, hogy az önfegyelmüket, az akaraterejüket is fejleszteni kell!

Még valamit az énektanulásról. Minden bizonnyal igaza van Kodály Zoltánnak, hogy énekelni szinte minden gyermek megtanulhat. Igen kevés azoknak a száma, akik egészségügyi, fiziológiai, neurológiai okokból nem tudnak megtanulni dalolni. Ehhez képest sok gyermek nem szeret és nem tud énekelni. Jól tanítjuk-e az éneket?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?