Felelj meg a munkaerőpiac kihívásainak

Már több mint egy hete a standokon van az Új Szó kiadásában megjelentetett Angol–magyar képes szótár. Sok pozitív visszajelzést kaptunk kedves olvasóinktól, és nagyon örülünk, hogy elnyerte tetszéseteket ez a képes szótár.

Már több mint egy hete a standokon van az Új Szó kiadásában megjelentetett Angol–magyar képes szótár. Sok pozitív visszajelzést kaptunk kedves olvasóinktól, és nagyon örülünk, hogy elnyerte tetszéseteket ez a képes szótár. A 15 témát feldolgozó szótár az emberi testtel, a sporttal, a kultúrával, a művelődéssel, a nyaralással, a háztartással, a stílussal, a szabadidővel, a közlekedéssel stb. foglalkozik, egy felettébb hasznos segédeszköz mindazok számára, akik érvényesülni szeretnének az életben. Egy témát öt részben mutatunk be, minden részben 12 főnév és két ige található. Az angol nyelvű kifejezést a kiejtés szerinti fonetikus írásmód követi, majd ezek után a szó magyar megfelelőjét közöljük. Reményeink szerint a fiatal és idősebb tanulók hasznos segédeszközként fel tudják majd használni alapfokú vagy haladó szintű angolnyelv-tanulásuk során, és így is tökéletesíthetik nyelvtudásukat.

Vizuális típus vagyok

A lakszakállasi Németh Éva a pozsonyi Duna utcai gimnázium harmadikos diákja. Lapunknak elmondta, ő németet tanul, de a közeljövőben tervezi, hogy elkezdi az angolt is. „Tudatosítottam, hogy az érvényesüléshez nem elég a német nyelv, mert manapság már majdnem mindenki beszél angolul. Ezt a szótár hasznos kiadványnak tartom. És az ára is kedvező, csak 39 koronába kerül. Tetszik, hogy nagyon logikus az elrendezése, szép színes képek vannak benne. Mivel én vizuális típus vagyok, sokkal jobban megtanulok valamit, ha látom. Ezt a kiadványt átlapozva kedvet kaptam az idegennyelv-tanuláshoz.” Kiadói vállalatunk gondolt azokra is, akik németül tanulnak. Februártól lapunk hasábjain közölni kezdjük majd a német–magyar képes szótár egyes részleteit, amit a 2005/2006-os tanév kezdete előtt könyv formájában is megjelentetünk. Reméljük, ezzel is hozzásegítjük kedves olvasóinkat ahhoz, hogy jobban érvényesüljenek, és helyt álljanak a munkaerőpiac kihívásainak. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?