Érettségizők figyelmébe

A felsőoktatási intézmények legtöbbje még nem veszi fel a leendő hallgatókat kizárólag az érettségi vizsgájuk eredménye alapján. Az egyetemek jelentős része úgy döntött, hogy a tavalyihoz hasonló pontozási rendszer erejéig számít csak bele a felvételibe az érettségi vizsga, a lényeg még mindig az, hány pontra írja meg a jelentkező a felvételi tesztet, hogyan szerepel a vizsgán.

Idén a középiskolák 65 ezer végzőse már az új érettségi rendszer szerint vizsgázik. „Az új rendszer jelentős változásokat hoz a középiskolai tanulmányok végső szakaszában, ám erre az átfogó átalakításra és tartalmi transzformációra már nagy szükség volt, mert uniós tagságunk megszerzésével jobban oda kell figyelnünk a képzés színvonalára. Az új érettségi rendszer egy eszköz a színvonal emelésére: tárgyilagosabb, igazságosabb és egységesebb. A célkövetelmények kidolgozásakor nem titkolt szándékunk volt, hogy a matúrának legyen súlya, ne csak formalitás legyen, és majd idővel átvegye az egyetemi felvételi szerepét” – nyilatkozta nemrégiben Szigeti László oktatási államtitkár.

Tehát ahogy Szigeti László is mondta, az érettségi csak idővel veszi át a felvételi vizsga szerepét. Az eddigi érettségi vizsga Juraj Sinay, a Szlovák Rektori Konferencia elnöke szerint egyáltalán nem tükrözte a diákok tudását, az ország különböző részeiről és iskoláiból ugyanolyan jegyekkel eltérő tudásszintű végzősök kerültek ki. Az új érettségi rendszer egyik fő célja éppen az, hogy az egyes oktatási intézmények össze tudják majd hasonlítani végzőseik és tanulóik tudásszintjét más iskolákéival.

Mely egyetemek veszik figyelembe az érettségit?

A legtöbb egyetem nem számítja be pluszpontként az új érettségi eredményeit, ám vannak olyan felsőoktatási intézmények is, amelyek beszámítják a középiskolai tanulmányok alatt elért eredményeket, s ezzel együtt az érettségit is. Vannak olyan karok, ahol a pontozás feltételeiről csak azután döntenek, amikor megtudják, hányan jelentkeztek az adott szakokra. Az egyetemi felvétel feltételeit megtudhatjátok, ha ellátogattok a www.uips.sk weboldal felsőoktatási részére.

A Selye János Egyetem Közgazdaságtudományi Karára felvételi nélkül is bejuthatsz, ha tanulmányi átlagod jobb 2,0-nál, és A szinten érettségiztél.

A Comenius Egyetem nem veszi figyelembe az érettségi eredményeit.

A nyitrai Konstantin Egyetem Természettudományi Karára bejuthattok felvételi nélkül, ha az érettségi bizonyítványotok átlaga jobb, mint 1,7.

A Katolikus Egyetem Pedagógiai, Bölcsészettudományi és Teológiai Karára felvételt nyerhettek felvételi vizsga nélkül, ha átlagotok jobb, mint 1,5.

A Zsolnai Egyetem Elektrotechnikai Karára 2,0-ig, az építészetre pedig 1,7-es átlaggal még be lehet jutni.

A Zólyomi Műszaki Egyetemre bejuthatsz felvételi nélkül, ha matekból jobb az átlagod 1,6-nál, és A szintű érettségi vizsgát tettél.

A Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Karán felvételi tanulhatsz tovább, ha matematikából és fizikából A szintű érettségit tettél.

A Bél Mátyás Egyetem Közgazdaságtudományi Karára is bejuthatsz, ha 1,2-nél jobb az átlagod és A szinten érettségiztél.

A Közgazdaságtudományi Egyetemre többnyire nem juthattok be felvételi nélkül.

A Cirill és Metód Egyetem Nagyszombatban figyelembe veszi az érettségi eredményeket.

Az Eperjesi Egyetem egyes programjaiba felvételt nyerhetsz felvételi nélkül, ha jó jegyeid lesznek az érettségi bizonyítványban. (he, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?