Első és negyedik helyezés a budapesti történelmi vetélkedőn

A Szakmai Középiskolákért Kulturális Egyesület (SZAKE) a 2013/2014-es tanévre is meghirdette hagyományos közismereti vetélkedőit, az Örökségünk ’48, a Magyarország az én hazám és a Magyarok Európában címmel.

A Szakmai Középiskolákért Kulturális Egyesület (SZAKE) a 2013/2014-es tanévre is meghirdette hagyományos közismereti vetélkedőit, az Örökségünk ’48, a Magyarország az én hazám és a Magyarok Európában címmel. A versenyben háromfős csapatok vehettek részt.

Idén a hidaskürti Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozatának diákjai két csapattal jelentkeztek a versenyre a következő témákban: Örökségünk ’48, Magyarok Európában.

A verseny kétfordulós internetes feladatlappal indult, amelyet tanulóink eredményesen megoldottak, és bejutottak a döntőbe.

A döntőt 2014. március 22-én rendezték Budapesten, a Stefánia-palotában. Diákjaink kiváló eredményeket értek el a döntőben. Az Örökségünk ’48 vetélkedőn tanulóink 1. helyezést értek el. Iskolánk egyedül képviselte Szlovákiát, a zsűri külön dicséretben is részesítette csapatainkat.

Az 1. helyezett nyereménye egy egyhetes sárospataki kirándulás, amelyen felkészítő tanárukkal vehetnek részt a diákok.

A győztes csapat tagjai: Šingliar Evelyn, Suček Alexandra és Nagy Viktória.

A Magyarok Európában versenyen a 4. helyezést érték el diákjaink: Gaál Klaudia, Juhász Viktória és Molnár László. Az eredményre azért is büszkék vagyunk, mert szabadidejüket feláldozva készültek a versenyre.

A versenyzők névre szóló oklevelet és három csodaszép, értékes könyvcsomagot kaptak.

A sok pozitív élmény hatására tanulóink jövőre is szeretnének részt venni a vetélkedőn.

Lakatos Andrea

felkészítő tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?