Elfogadhat a tanár ajándékot?

Példának okáért tanév vége felé közeledve egyre több tantestületben merül fel, hol suttogva, hol ádáz vitákat eredményezve a kérdés: szabad-e a tanárnak tanítványaitól ajándékot elfogadnia? S a kérdés nem csupán a tantestületekben váltja ki a nézetek ütköztetését: a témára a társadalom érintett rétege is időről időre ráharap.

Erkölcstelen rágalmazás

Amíg csupán a tantestületekben váltott ki a téma a tagok vérmérsékletétől függően halk összesúgásoktól kezdve erkölcstelen rágalmazásokig ívelő véleménykülönbségek minden lehetséges variációját – addig belügynek tekintettük. „Nem hagyom magam holmi csekélységekkel lekenyerezni, mivel ez csupán a kezdetet jelentené, amelyet követ majd a zsarolás” – vélik azok, akik keménynek, elkötelezettnek tartják magukat. S róluk, a rideg, gyermekkel s szülővel egyaránt kioktató hangot alkalmazó, erkölcsi feddhetetlenségüket fennhangon nyilvánosságra hozókról a másik tábor úgy vélekedik, hogy az irigység szólal meg belőlük, hiszen ők virágot is csupán elvétve kapnak, illetve fogadnak el. Mert volt már rá eset, hogy a tanév vége előtti napokban a végzős diákok osztályfőnöke kijelentette: „Ha ajándékokkal próbáltok megalázni, kihajítom az ablakon!”

Egy szál virág elég

Az e téma szülte véleményütköztetés nem csupán év végén, hanem ballagáskor, karácsonykor, tanévkezdéskor is felszínre kerül, sőt egy-egy névnap alkalmával is, de kétségtelen, hogy leghatványozottabban tanévzáráskor.

Szabad-e ajándékot a tanárnak elfogadnia? A cinikusabbak azt válaszolják: ha az orvosnak szabad több ezer koronás hálapénzt zsebre tennie, miért lenne erkölcstelenebb a tanár? Vagy a kőműves, a pincér? A kozmetikus, a fodrász is kap néhány koronát kedvességéért, figyelmes törődéséért – csak a pedagógustól irigyli a társadalom?!

Az említett szakmában dolgozók pénzt fogadnak el. A pedagógus? Egy szál virágot, egy könyvet, néha valami szép tárgyat. A diák megköszöni a fáradságot, az érte hozott áldozatokat. A tanár ilyenkor, elég gyakran könnyesen elmosolyodik, s úgy érzi: érdemes. Mégiscsak érdemes! S érzi ezt a boldogító, hitét megerősítő, munkájának értelmet adó érzést mindaddig, amíg meg nem szólal „a társadalom hangja”, amely azt suttogja, majd egyre hangosabban nyilvánítja ki s végül kendőzetlen könyörtelenséggel adja az érintett tudtára: „Erkölcstelen vagy! Ajándékot fogadsz el.”

Pedig nem ez a helyes megközelítés! A pincérnek, a kozmetikusnak, a fodrásznak, szóval a szolgáltatóiparban dolgozóknak, sőt még az orvosnak is méltatlanul alacsony szinten tartott a fizetése! A tanár fizetése is mesterségesen alacsony, az ő esetében azonban más megközelítés kerül előtérbe.

A tanítás-tanulás folyamatában ember és ember közötti belső viszony alakul ki. Nem alkalmi, nem fél órára, néhány napra szóló kapcsolat létrejöttéről van szó. „Napról napra szembesülünk a gyermek, a szülő problémáival, közösen töprengünk a megoldásokon, és igyekszünk a legjobb tudásunk szerint segíteni. Az érzelmi alapú emberi kapcsolatok tényéből fakad az ajándékozás ilyen jellegű gesztusa – vallják a virágot elfogadók. Mert a virág köztudottan a szeretet szimbóluma. Gesztusértékű a becsomagolt könyv is, amelyet kézbe fogva, évek, évtizedek múlva is az emberben a kedvelt diákközösséget idézi fel az emlékek ködfátylán át, egy-egy tanítási óra emlékszilánkjait, diáksztorik sokaságát hozza vissza a múltból, a mindent megszépítő messzeségből. Miért ne lenne hát természetes egy magnókazetta, egy kedvelt dallamokat tartalmazó CD, megzenésített költők verseit tartalmazó hanghordozó elfogadása?”

Személyes gesztusok

Az átadott ajándék bolti ára is beszédes: minél magasabb értékű, annál kevésbé a szív diktálta, annál kevésbé a természetes ragaszkodás megnyilvánulása. Az éremnek van egy másik oldala is. Ha szeretem diákomat, aki nekem sok örömet szerez, nem fejezhetem-e ki ezt ajándék formájában? Hányszor búcsúzik el a pedagógus akár a teljes osztálytól is apró, de személyre szóló ajándékokkal! Az ő személyét is megbélyegezzük, népszerűséghajhászattal vádoljuk? Rásütjük a közkedveltség-óhajtást? Őszinte emberi érzések kinyilvánításáért megbélyegzés lesz jutalma – holott végzős diákjaitól búcsúzik kedves gesztussal, azoktól, akikkel feltehetőleg már sosem kerül tanár-diák viszonyba?

Aki elítéli a mértékletes ajándékozás adok-kapok kölcsönös megnyilvánulását, az nem ismeri az emberi létben betöltött személyes gesztusok halhatatlan jelentőségét. Sajnálatos, ha az ajándékozás természetes megnyilvánulását elítélő ember meghallgattatik. Akárcsak az a megajándékozott, aki hiszi, hogy az átnyújtott, félfizetésnyi összegű ajándék a szóban kifejezhetetlen szeretet szimbóluma.