Egyszerűen abszurd

Váltottak. Moliére után Ionesco következik. Dömötör Varga Emese rendező után pedig Nagy László. A társulat is más. Tavaly a Tudós nőket a végzősök vitték színre. A Kopasz énekesnő a fiatalabbaké.

A Kopasz énekesnő a fiatalabbakéMilan Drozd felvételeiZuhogott az eső odakint, amikor a Komáromi Mariánum Egyházi Gimnázium Színjátszócsoportja próbáján jártunk. Ám a furcsa szalon még furcsább lakóit nem érdekelték a nyár szeszélyei. Játszottak. Boldogan.

„Házaspárok” egymás közt

Tavaly Moliére Tudós nők című vígjátékában Henriettet alakította. Gaál Julianna idén Mrs. Smith szerepébe bújt. „Az elején nehéznek tűnt a szerep, de most, a próbafolyamat végén már könnyebb. A rendezőt a tavalyi nyári színházi táborból ismerem. Akkor beszélgettünk arról, hogy Dömötör Varga Emese távozása után nincs rendezőnk, talán nem is fogunk játszani az idén. Nagy László erre felvetette, hogy ha képes lesz rá, szívesen elvállalná a rendezést. Március végén kezdtünk próbálni, két és fél hónapja járunk össze.”

Mr. Smith bőrébe ezúttal Sütő Balázs bújt. „Amikor hallottam, hogy újraalakul a színjátszócsoport az iskolában, mindjárt jelentkeztem. Nem kellett senkinek győzködnie, gondoltam, kipróbálom magam. Elég kreatívak vagyunk, mindenki elmondhatja a véleményét, például az én egyik ötletem is bekerült a darabba.”

Szusztor Mária Nagycétényben már állt a fényben. Most Mrs. Martint alakítja. „Egyszer anyák napjára bemutattunk egy hosszú színdarabot, melyben egy olyan lányt alakítottam, aki „hűtlen” lett az anyukájához. Királylány nem voltam soha. Mrs. Martin a Kopasz énekesnő egyik házaspárjában óriási váltás. Majd meglátják a nézők, hogy mekkora.”

Szőgyénben, ahonnan Hóz Norbert érkezett, van színjátszócsoport, a Bumeráng. Norbert Mr. Martint alakítja. „Nemrég Katkó István: Mutatványosok című vígjátékát vittük színre Dávid Patrik rendezésében. Nagy László próbái mások. Elképzel, megálmodik valamit, és az alapján állítjuk be a jeleneteket. A Kopasz énekesnővel jövő héten szerdán, június tizenhatodikán délelőtt tizenegy órakor lépünk fel a Jókai Napokon, a Komáromi Városi Művelődési Központban.”

A négy szobalány meg a Tűzoltó

Az első szobalány ízig-vérig romantikus nő az előadásban. Vajkai Tímea Mary 1-et alakítja. „Úgy érzem, én is az vagyok. Általában ilyen szerepek értek utol az őrsújfalui ÉS? Színház utánpótlás társulatában. Idén egy szerelmes lányt alakítottam, akihez feljött egy festő, de csak falakat mázolni. Két éve lázadó bakfis voltam, aki mindig összeveszett az édesanyjával. Várady Kornélia, az ÉS? Színház tagja rendezte az előadásokat.”

Zsidek Kornélia Mary 2-őt játssza. Ő komolyabb. Otthon, Marcelházán Beverlyt énekelte a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban, nemrég pedig egy angol nyelvű iskolai előadásban Opheliát játszotta.

A négy szobalány megérti egymást a darabban. Vermes Veronika Mary 3-at alakítja. „Igen, jól megvagyunk. Az asztal alatt lakunk. És még egy fontos információ a nézőknek. Elizabeth és Donald nem azok, akiknek vallják magukat!” Muhar Kinga, aki Mary 4-et alakítja azonnal igent mondtott a szerepre. Szeret szerepelni. A Mariánum alapiskolában már kipróbálta a színpadot.

Kovács Juli a Tűzoltót játssza. „Vicces ez a figura, és a színpadon kívül én is ilyen vagyok. Már a szereposztáskor éreztem, hogy a Tűzoltó csak én lehetek!” Próbál mindenkit felvidítani maga körül. „Igaz, tűzoltót nem ismerek, tehát nem volt modellem a szerephez. De sisakot már kaptam!” – teszi hozzá Juli.

Többen játsszák, mint amennyi szerep van

„Nehezen sierült összehozni ezt a társaságot. – fogadott Nagy László rendező, aki ügyelőként, illetve színészként a Komáromi Jókai Színház tagja. – Fokozatosan érkeztek a fiatalok. Ionesco Kopasz énekesnő című darabja régóta foglalkoztat, nem a szereplőkből indultam ki a darabválasztáskor, végül mégis szerencsés választásnak tűnik így, a próbafolyamat vége felé. Ráadásul azzal, hogy többen játsszák, mint amennyi szerep van a darabban, például négy szobalány szerepel egy helyett, rendhagyó produkció született.”

A rendhagyó jó szó az előadásra, melyben sziporkáznak a színpadi poénok. A rendezőnek már az elején voltak bizonyos elképzelései. Például a hosszú asztal azzal az óriási terítővel, a két végén pedig a házaspár ül, akik átkiabálnak egymásnak. Azután a szereplőket is meghallgatta, s együtt hozták létre a végeredményt. „Nem akartam nagy díszletet, egyszerűségre törekedtem mindenben. A Kopasz énekesnő szövege nem kötött szöveg, ezzel lehet játszani.”

Annyira, hogy nem is az elején kezdődik az előadás, és nem is a végén fejeződik be. Keretjátékot találtak ki, melynek az a lényege, hogy összejönnek a fiatalok, és eljátszanak egy előadást. Van benne egy nagy meglepetés is, amit előre nem árultak el. Az, hogy a csoport tagjai közül sokan álltak már színpadon, megkönynyítette a dolgodat. A bizalomjátékok során egyre többet tudtak meg egymásról. A drámai játékok közben pedig a rendező figyelte, mit, hogyan oldanak meg, menynyire kreatívak. Több ötletet ők hoztak az előadásba.

„Azért tetszik nekem A kopasz énekesnő, mert félelmetesen rímel a mostani emberi viszonyokra. Mindenki mondja a magáét, nem figyel oda a másikra. Nincs tolerancia, nincs tapintat. Közeli emberek sem ismerik egymást. Mindenki elképzeli a saját kopasz énekesnőjét, akiben bízhat. Ezért érdemes megmutatni ezt a darabot. Meg azért, mert egyre többen fordulnak manapság az abszurd humor felé.” – mondta el lapunknak Nagy László rendező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?