Egy gyerekre naponta tíz perc jut a családban

A kulcsos gyerekek problémája tájainkon viszonylag új keletű jelenség, általában a külvárosokhoz köthető. A panelrengetegekben kallódó iskolás korúak látványa egyre nagyobb mértékben nálunk is jellemzővé válik. A probléma szorosan összefügg a hagyományos anyaszerep átalakulásával, a nők nagy arányú foglalkoztatottságával. A hagyományos családmodell szerint, a nő dolga a gyereknevelés és a háztartás vezetése, a pénzkeresés és karrierépítés a férfiak feladata és privilégiuma. Mára azonban a nők életének szerves részévé vált a kereső tevékenység. Az anyák többsége munkavállaló, napközben a munkahelyén tartózkodik, ennek megfelelően kevesebb időt tölt a gyermekével. A hét–tizenhét éves gyermeküket nevelő, dolgozó anyák közül minden negyedik az otthon maradást tartaná kívánatosnak. A dolgozó anyukák úgy érzik, gyerekeiket lelkileg megkárosítják, és saját egészségüket is veszélyeztetik, amikor, ahelyett hogy velük lennének, munkahelyükön töltenek 8-10 órát. Annyi bizonyos, hatéves kora előtt mindenképp megsínyli egy kisgyerek, ha az anyja dolgozik. Az is tény, hogy a nők jelentős hányada egyedülálló, tehát számukra a kereső munka alternatívájaként nem merülhet fel az, hogy a férjük eltartja őket.

Korábban a család oltalma alatt nőttek fel a gyerekek, a nagyszülők sok fontos gondozási feladatot átvettek. A szomszédokkal ápolt barátság ugyancsak növelte a védettség érzését. Ezekből a struktúrákból egyre kevesebb maradt meg. Harminc évvel ezelőtt egy áltagos család legalább húsz évig ugyanabban a környezetben, ugyanazok között az emberek között élt. Ma már ez az időtartam hét évre csökkent.

Ezt tetézi, hogy a szülőknek egyre kevesebb idejük jut a gyerekekre. Sajnos gyakran a nagyszülők sem igazán tudnak foglalkozni az unokákkal, megszaporodnak tehát a „kulcsos gyerekek”, akik az iskola után általában impulzusszegény környezetben tartózkodnak, amíg a szülők haza nem érnek. Ezzel szorosan összefügg, hogy a tanulók iskolán kívüli ideje nincs a szükséges mértékben pozitív foglalkozással lekötve, ezért marad tér a nemkívánatos ráhatások számára. Sok esetben egyszerűen arról van szó, hogy a szükséges szülői felügyelet, a megfelelő közösségek, a gyermekintézmények és ifjúsági klubok hiányában az utcán csavargó „kulcsos gyerekek” unalmukban sodródnak a bűn útjára. A gyermek- és ifjúságvédelemnek hosszú idő óta akut problémája a kiskorúak szökése, csavargása. Az utcán kóborló gyerekek szinte programozottan sodródnak a devianciák felé és potenciális áldozatai egyrészt a lelkiismeretlen, perverz személyeknek, másrészt a bűnözés egyik „utánpótlását” jelenthetik. A fiatalok – akár bűnelkövetők, akár a bűnözés áldozatai – életkori sajátosságaik miatt testi és lelki értelemben is fokozottan sérülékenyek, a mai általános értékbizonytalanság közepette különös problémát okoz számukra a helyes erkölcsi, jogi normák felismerése és elfogadása. Helyzetükből adódóan a legkiszolgáltatottabbak, legvédtelenebbek a negatív társadalmi hatásokkal szemben. Ez a korosztály a saját erejéből nyilvánvalóan képtelen megfelelni a helyes társadalmi elvárásoknak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a felnőttek felelősségét, legyen szó szülőkről, pedagógusokról, gyermekintézményi szakemberekről. Olyan egyszerű dolgokra gondolunk, hogy az anyukák, apukák ne csak a bizonyítványok vagy az intők aláírása alkalmával érdeklődjenek csemetéik hétköznapi elfoglaltságairól, hanem legyen olyan a kapcsolatuk, hogy naponta megbeszélhessék, ki mit tett, merre járt, mivel töltötte az idejét.

Egy átlagos családban a felmérések szerint – bármilyen hihetetlennek is tűnik – naponta alig több mint tíz percet foglalkoznak a gyerekekkel. Nincs azonban mindenütt így. Jó példa erre Németország, ahol az általános iskolai oktatás általában délelőtt 11 óráig tart, de sosem tovább, mint délután 1 óra. Az iskolákban a diákok étkeztetése nem biztosított (egy „jó” német anya az asztalhoz várja haza gyermekét), és napközi lényegében nem létezik. A német iskolák kevesebb mint 5 százaléka tart délutáni foglalkozásokat, vagy legalábbis gondoskodik a gyermekek felügyeletéről. A felmérések tanúsága szerint ugyanis a nők jelentős része inkább a gyermekvállalásról mond le, mintsem karrierjéről.