Egész éjszaka szólni fog a zene

NESZMÉRI TÜNDE
A Taksonyi Ifjúság Szervezet 2004. június 19-én, szombaton zenésztalálkozót szervez. Ennek részleteiről Horváth Péterrel, az ifjúsági szervezet elnökével beszélgettünk.

NESZMÉRI TÜNDE

A Taksonyi Ifjúság Szervezet 2004. június 19-én, szombaton zenésztalálkozót szervez. Ennek részleteiről Horváth Péterrel, az ifjúsági szervezet elnökével beszélgettünk.

Mi a célja ennek a zenésztalálkozónak?

A zenésztalálkozót azért szervezzük meg, hogy bebizonyítsuk, mi, fiatalok is képesek vagyunk saját erőből egy ilyen rendezvényt kivitelezni. Az előző évek tapasztalatai alapján a rendezvénnyel biztosítani tudjuk szervezetünk anyagi hátterét.

Kik lépnek fel idén a fesztiválon?

A zenésztalálkozón alapvetően amatőr zenekaroknak adunk lehetőséget. Lehetőségeink szerint minden évben más és más együtteseket hívunk meg, kivételt csupán a Treff együttes élvez, akikre hazai együttesként tekintünk. Ezen kívül vendégeink lesznek még a No Idea, az Expired Passport, a The Lenin Band és a Sasszem Vacka.

Milyenek voltak az eddigi találkozók?

Eddig még csak két zenésztalálkozón vagyunk túl. Mindenképpen az első volt a legnehezebb. A másikkal nagyot léptünk előre, mert vendégünk volt Deák Bill Gyula és zenekara, a Deák Bill Blues Band. Terveink szerint minden második évben szeretnénk egy magyarországi előadót is elhívni, hogy ezzel is emeljük rendezvény színvonalát. A zenésztalálkozó támogatói a Magyar Ifjúsági Közösség és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ezúttal köszönetet szeretnék mondani pár helyi vállalkozónak is, akik nélkül nem valósulhatna meg ez a rendezvény.

Milyen kísérőrendezvényekkel várjátok még az idei év folyamán a helyi és a környékbeli fiatalokat?

Július 17-én a szomszéd falvakkal együtt röplabdatornát rendezünk a helyi sportpályán, és egyúttal felavatjuk az általunk elkészített strandröplabdapályát is. Október 23-án megrendezzük a IV. Halloween-partit, mellyel együtt jelmezversenyt is szervezünk. November végén egy sakktornát tervezünk a helyi kultúrházban, melyet a környék ifjúsági szervezeteivel közösen szeretnénk megvalósítani. Említést érdemel a negyedévenként megjelenő folyóiratunk, a Taksonyi Szelet, melyben helyi szinten számolunk be tevékenységünkről, egyben lehetőséget adunk fiataljainknak, hogy publikáljanak és megosszák gondolataikat falunk lakosaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?