Az elesettek védelmében

A tanév első pedagógiai értekezletén a pedagógiai tanács meghozza döntését: az adott tanévben osztályozzák – vagy csupán biztató szavakkal, serkentő kifejezésekkel ösztönzik a diákot, fogékonyt és tehetségtelent egyaránt, további kifogástalan eredmények elérésére, tudatosíttatva a gyermekben: nem az osztályzat az elsődleges, nem a nem létező érdemjegy a mérvadó, hanem annál sokkal nemesebb célokért, eredményért tanulj, gyermekem!

Esetlen a tornaórán

Annak idején intézményeink zöme e módszert választotta, mondva: a jó képességű, logikus gondolkodásban hiányt nem szenvedő, kreatív adottságokkal megáldott, tehát mind a természettudományi, mind a társadalomtudományi tantárgyakban kiváló eredményeket felmutató diák nem tehet arról, hogy esetlen testnevelésórán, esetleg nincs megfelelő kézügyessége, netalántán a zenei adottságai hiányosak. Nem illő bizonyítványát holmi nevelési osztályzattal elékteleníteni, tanulmányi átlagát rontani, ezáltal felvételi esélyeit csökkenteni, érvényesülését nehezíteni. Az optimisták optimistái a célzattal, hogy a tantestületek minél nagyobb számban válasszák ezt az utat, kinyilatkozták: csak idő kérdése, hogy a többi tantárgy értékelésekor mikor lépünk ugyanerre az útra. A nevelési tantárgyakat oktató kollégák kezdetben erélyesen tiltakoztak e megkülönböztető eljárásmód ellen („ezeken a foglalkozásokon nehéz motiválni a tanulókat – mondogatták –, közönyösekké válnak, a fegyelem is bomladozóban az ilyen órákon”), majd csendes beletörődéssel vették tudomásul a megmásíthatatlant. Igaz, nem volt kötelező a tanév elején az ilyen döntés meghozatala, de amely tantestület nem tette meg e lépést, azzal éreztették, hogy maradi nézeteket ápolnak, a haladás kerékkötőjeként az új vívmányok meghonosodásának késleltetői.

Nem az osztályzatért kell szorgoskodni

Az eltelt időszak mára hagyományt teremtett: megszokottá vált a „nem osztályozás” még a nevelési tárgyak szakoktatóinak körében is. Félreértés ne essék: elvileg magam is helyeslem, s nevelői célzatúnak tartom az elgondolást: tudatosodjon a gyermekben, hogy amint egy-egy termék ára sem a tárgy valós értékét, az érdemjegy sem mindig a reális tudást fejezi ki, tehát nem az osztályzatért kell szorgoskodnia, hanem sokkal nemesebb, maradandóbb értékért. De az éremnek van másik oldala is! Én az átlagos meg az átlagosnál gyengébb képességű tanulók nevében bátorkodom véleményt nyilvánítani. Gyermekeink pár nap múlva rendhagyó osztályfőnöki órákon biztató, elmarasztaló avagy megrovó szavak kíséretében kézhez kapják félévi bizonyítványukat. S a lépcsőházban a szomszéd bácsi természetes kíváncsisággal érdeklődik: milyen jegyektől lett nehéz az iskolatáska? Az ostobábbja így kérdez majd: „Na, hány egyesed lett?” És Erika, a harmadikos kislány, szemét lesütve, szégyenében a kulcslyukon is átbújna, hogy mihamarabb faképnél hagyhassa a kíváncsiskodó, undok szomszéd bácsit, csakhogy ne kelljen válaszolnia: „Egy sem.” „Egy sem?!” – kérdez vissza csodálkozva az ostobája, és sokatmondóan bólogat.

Mit tehet ily esetben a harmadikos kislány? Kezdjen magyarázkodni, hogy olvasásból, szlovákból meg a fránya matematikából is sikerült kettest elérnie, a többit meg abszolválta?! Hiába kapott óráról órára dicséretet Kati nénitől, hogy képzőművészeti órán ő dolgozik a legszebben, munkára nevelésen ő készíti el rendszeresen elsőnek a kiosztott feladatot, ezeket a tantárgyakat csak „abszolválta”. Igaz, van honismeret meg természetismeret is, első éven, mert eddig ezek nem voltak, de erre sem kapott osztályzatot, mivel félévkor ezeket nem osztályozzák.

Szinte hallom az ellenérveket: hová jutnánk, ha a szomszéd bácsik meg a laikusok véleménye szabná meg oktatásunk irányát?!

És a sikerélmény?

Erika az alsó tagozaton nem részesül(het) kézzelfogható dicséretben, nem kaphat egyest abból a tantárgyból sem, amelyből kitűnik, – akkor az elkövetkező években sem fog! Mert ha alsó tagozaton képességeik alapján nem kaphat egyest anyanyelvből, matematikából és szlovák nyelvből, akkor kizárt, hogy a felső tagozaton – ahol ötödiktől megjelenik a történelem, a földrajz, a természetrajz és az idegen nyelv, majd később fizikával meg kémiával bővül az osztályozandó tantárgyak listája – ismétlem, kizárt, illetve minimális az esély rá, hogy kitűnő tanulóvá váljon! Úgy végzi el alapiskolai tanulmányait, hogy nem ismeri, nem ismerheti meg az egyes osztályzat szülte, testet-lelket elárasztó boldogító érzést. Holott teljesítménye néhány tantárgyból kitűnő. És hány kislány és kisfiú fejezi be úgy tanulmányait széles e országban, hogy nem ismerheti meg a sikerélmény kiváltotta érzést? Kialakul bennük az önbizalom hiánya, a közöny, s még inkább ingatag, hitüket vesztett, megcsömörlött emberekké válnak.