Június végén immár hetedik alkalommal indult el 41 diák a komáromi Selye János Gimnáziumból felfedezni Anglia látványosságait Tóth Éva tanárnő vezetésével.
Angliában kezdték a vakációt
Június végén immár hetedik alkalommal indult el 41 diák a komáromi Selye János Gimnáziumból felfedezni Anglia látványosságait Tóth Éva tanárnő vezetésével. Munkáját Szüllő Lívia és Szilárd Ágnes tanárnők, valamint Kallós Gyopár idegenvezető segítették.
Az első nap a kimerítő utazásról szólt, de tranzitszállásunkon, Thionvill-Yutz (német–francia–luxembur-gi hármashatár) városkában sikerült felfrissülnünk, hogy folytassuk utunkat Anglia felé. Másnap délután már Dover várában jártunk, miután a csalagúton átkeltünk Nagy-Britanniába. Meglepetésképpen 30 fokos meleg nyári idő fogadott minket, mely csak fokozódott, ahogy este Londonba értünk. London mindannyiunkat lenyűgözött elképesztő méreteivel és történelmével. Az utóbbit mindjárt másnap egy rövid időre átélhettük, mert városnéző túránkat a Globe színházban kezdtük, s a nézőtéren ülve helyi tárlatvezetőnk segítségével ízelítőt kaphattunk William Shakespeare korának színházvilágából. Majd a Millenium hídon átkelve megnéztük a Szent Pál-katedrálist.
A nap fénypontja a Madame Tussauds múzeum és a London Eye óriáskerék volt. Az első londoni napunkat a híres-hírhedt Towernél fejeztük be. Ahogy elénk tárult az épületkomplexum, háttérben a Tower Bridge sziluettjével, olyan érzésünk volt, mintha egy kis múlt maradt volna a gombamódra szaporodó felhőkarcolók között.
Következő nap gyalogosan bejártuk London azon ikonikus épületeit és helyszíneit, melyek a királyi családhoz és az Egyesült Királyság intézményéhez kapcsolhatók, nevezetesen a Parlament épülete, a miniszterelnöki hivatal (Downing Street 10), a királyi helyőrség főhadiszállása, a Trafalgar tér, a Buckingham-palota, és nem utolsósorban a Picadilly Circus, ahonnan szanaszét ágaznak London bevásárló- és szórakoztatónegyedének utcái. Diákjaink itt egy egész délutánt tölthettek, beszerezhették a kötelező szuvenírokat, estefelé pedig élvezhették az utcaművészek spontán előadásait. Óriási meglepetésünkre egyikük átadta harmadikos diákunknak, Szabó Eriknek a gitárját egy dal erejéig, melyet nagy ováció kísért.
A világváros nyüzsgése után felüdülés volt másnap Dél-Anglia tengerparti városának (Portsmouth) meglátogatása. Haditengerészeti központként kihagyhatatlan volt egy második világháborús tengeralattjáró megtekintése.
Ezután Portsmouth és az angol csatorna lélegzetelállító látványa fogadott minket a város egyik meghatározó látványosságának (Spinnaker torony) 170 méter magas kilátójából.
Fájó szívvel mondtunk búcsút Londonnak és Angliának. Komphajónkból felejthetetlen képeket készítettünk a híres doveri fehér sziklaszirtekről, bízva abban, hogy nem utoljára járunk itt.
Kedvjavítóként arra gondoltunk, hogy mielőtt hazafelé vennénk az irányt, még vár ránk Párizs. Nem kellett csalatkoznunk. Az Eiffel-torony és a szajnai hajóút során elénk táruló Notre-Dame-székesegyház látványa felülmúlta várakozásainkat. Már csak az utolsó nap programja várt ránk, a párizsi Walt Disney-park. Itt aztán mindenki kipróbálhatta határait és merészségét. Élményekkel tele tértünk haza, s már most tervezgetjük, mikor látogathatunk el ismét az Egyesült Királyságba.
Tóth Éva
angoltanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.