Ákos Rióba készül

„Van valahol egy rejtett világ. A szépség és elegancia eldugott univerzuma, amely ezer szállal kötődik a mindennapi világunkhoz. Ez a matematika világa. És ez legtöbbünknek láthatatlan.“ Írta Edward Frenkel nagy matematikus, és bizony lehet benne valami.

Az ipolysági Szondy György Gimnázium rendkívül büszke a harmadikos Záhorsky Ákosra, aki továbbjutott a Rio de Janeiró-i Nemzetközi Matematikaolimpiára. Ákos már számtalan hazai és nemzetközi matematikaversenyen vett részt, és szinte mindenütt díjat is nyert. A nemzetközi matematikaversenyeken elért kimagasló eredményeiért 2016 novemberében Szent Gorazd-emlékplakettet vehetett át Peter Plavčan szlovák oktatásügyi minisztertől. Megtisztelő volt számomra, hogy interjút készíthettem diáktársammal, és betekintést nyerhettem egy „matematikus elme” működésébe.

Mikor derült ki, hogy a matematika egészen közel áll hozzád?

A legelső élményem a matematikával egy balatoni nyaraláshoz kötődik. Úgy hároméves lehettem, és köztudott, hogy ebben a korban a gyerekeket többnyire nem az foglalkoztatja, hogy még meddig tart a nyaralás, a lényeg, hogy ott vannak. Én pont nem ilyen voltam. Egyik nap csak úgy fejben kiszámoltam, hogy még pont háromszor alszunk ott a hazamenetelig, és mikor ezt így közöltem a szüleimmel, rendesen meglepődtek. Azt hiszem, akkor tudatosult bennük, hogy lesz belőlem valami. Lassacskán tanítgattak összeadni, kivonni, szorozni. Mire iskolába mentem, odáig jutottunk, hogy két-három jegyű számokat adtam össze és vontam ki, vagy kétjegyűt szoroztam egyjegyűvel.

Hol volt a legelső megmérettetésed?

Az első versenyem alsó tagozatos koromban Kemencén volt, a szobi kistérség iskoláinak rendezett matematikaversenyen. Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolát is meghívták, így jutottam oda. Második helyezett lettem. Akkor eldöntöttem: ez volt az első matekversenyem és második lettem, akkor jövőre lesz a második, és első leszek. Szóval így kezdődött.

Akkor tulajdonképpen a szüleid indítottak el ezen az úton.

Édesanyám volt az, aki egészen kiskoromban meglátta bennem a tehetséget. Vele ültem le az asztalhoz időnként matekozni, és ebből két-három órás számolgatások lettek. Ha ő nincs, egészen biztosan nem tartanék itt tizennyolc évesen. Valójában ez volt a nagy szerencsém, hogy édesanyám úgy látta, érdemes velem foglalkozni.

Milyen folyamat által jutottál ki a nemzetközi matematikaolimpiára?

Minden ország delegálhat egy bizonyos számú versenyzőt, erre a versenyre egységesen mindenki hatot. Szlovákiának egészen komoly válogatási rendszere van. Először részt vettem az országos matematikaolimpián, amely után a legjobbak meghívást kapnak az egyhetes válogatóra. Az ott szerzett pontszámok összeadódnak az országoson elért eredményekkel, és így kialakul egy bizonyos rangsor: az első hat képviseli Szlovákiát a nemzetközi versenyen. Az ötnapos válogatón feladatokat kellett megoldanunk algebrából, geometriából, számelméletből és kombinatorikából. Az összesített eredmények alapján 2. helyezést értem el a válogatón, így bekerültem a riói csapatba.

Régóta célod ez a verseny?

Nagy álmom volt kijutni erre a megmérettetésre. Minden évben követtem, hogy akkor épp hol lesz. Dél-Afrika, Thaiföld, Hongkong – ezek az elmúlt három év helyszínei voltak. Kilencedikben még nem igazán tűnt reálisnak, de kitűztem magam elé ezt a célt, és most irány Brazília.

A gimnázium után mik a terveid? Mindenképp a matematika irányába indulsz?

Tudatosítanom kellett, hogy amit most csinálok, abból ritkán lehet megélni. Viszont valószínű, hogy matematikát tanulok majd tovább az egyetemen. Szóba jöhet a bankszakma, a matematikai kutatás, amely azért elég nagy kihívás, vagy akár a közgazdaság is. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Én is diák vagyok, és bevallom, foglalkoztat a kérdés: mit látsz a matekban, milyen érzések fűznek hozzá?

Alapvetően a matematikához nem is úgy állok hozzá, mint a számolás tudományához, hanem inkább mint a logikus és következetes problémamegoldáshoz. Tehát a matematika nem arról szól, hogy összeadsz két számot, vagy hogy például azt mondod, két számnak az átlaga nagyobb, mint a mértani közepe, tehát amivel minden diák találkozik az iskolában. Nem, számomra ez arról szól, hogy figyeled az életet, és megfigyelsz bizonyos szabályszerűségeket, és azokat valahogy megpróbálod nagyon kevés változó segítségével leírni. Valamint rengeteg élményt is köszönhetek a mateknak. Most mondok valamit, amit ha az emberek nagy része meghall, sikítva menekül: matektábor. Nagyon szeretek hasonló gondolkodású és érdeklődési körű emberekkel együtt dolgozni, és ezt ezekben a táborokban megtehetem. Ilyenkor kicsit úgy érzem, mintha hazatérnék…

Lészkó Boglárka

3. osztályos tanuló