A Duna Televízió tábora

A Duna Televízió és a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium idén is megszervezi Anyanyelvi táborát Szurdokpüspökiben 2005. július 10. és 17. között. A nyolcadszorra rendezett táborba határon túli és magyarországi diákok jelentkezését várják 14-től 17 éves korig.

A Duna Televízió és a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium idén is megszervezi Anyanyelvi táborát Szurdokpüspökiben 2005. július 10. és 17. között. A nyolcadszorra rendezett táborba határon túli és magyarországi diákok jelentkezését várják 14-től 17 éves korig. A táborozás alatt megismerkedhettek a világ különböző tájain élő magyar fiatalokkal, bepillantást nyerhettek egymás életébe és szokásaiba. Érdekes előadásokon bővíthetitek irodalmi, történelmi és egyéb ismereteiteket. Ez idő alatt összesen tíz foglalkozáson vehettek részt érdeklődési körötöknek megfelelően: irodalom, történelem, előadóművészet, filmezés, fotózás, újságírás és rádiózás, néptánc – népzene, ének és képzőművészet. A táborban való részvétel feltétele egy pályamunka beküldése!

Ha irodalomra, illetve történelemre szeretnél jelentkezni, akkor engedd el a fantáziád, találj ki egy mesét vagy verset József Attiláról. Ha előadóművészetre, akkor készíts fogalmazást József Attila 20 éves kora előtt írt verséről, ha ismered megzenésítve, azt is tudasd a szervezőkkel! Ezt a táborban majd elő is adhatod! Ha filmezésre vagy fotózásra szeretnél jelentkezni, akkor készíts egy rövid fogalmazást olyan személyes élményedről, melyben a filmezés vagy a fotózás meghatározó élmény volt József Attila megismerésében. Ha újságírásra jelentkezel, írj publicisztikát (leíró véleményt) József Attila most is aktuális, A Dunánál című versének utolsó két soráról, valamint fogalmazd meg azt is, hogy miért ezen a foglalkozáson szeretnél részt venni. Ha néptánc-népzene, vagy ének-zene érdekel, akkor készíts egy rövid fogalmazást életed egyik meghatározó élményéről, amely József Attila verseinek megzenésítésével kapcsolatos. Ha a képzőművészet érdekel, akkor mutasd be József Attilát, vagy korát, illetve egy hozzád közel álló versének illusztratív ábrázolását A/3, vagy A/4-es méretű alkotáson keresztül egyéni, rendelkezésre álló eszközzel (rajz, grafika, akvarell).

Fontos, hogy a pályázatodból kiderüljön, melyik foglalkozásra jelentkezel, és pár mondatban bemutasd magadat. Ezen kívül mellékelni kell az adatlapot, mely az alábbi adatokat tartalmazza: név, cím, telefonszám, e-mail, életkor, iskolád neve, korábbi években voltál-e már Dunás táborban. Szurdokpüspökibe a legjobb pályázatok beküldőit hívják meg.

A tábor a határon túli magyar diákoknak ingyenes, kivéve az uniós tagországok fiataljainak, akiknek 18.000 forint, nyugati magyar diákok részére 75 euró melyet július 10-én a helyszínen kell befizetni. Részletek: www.dunatv.hu.

Kizárólag a 2005. június 3-ig beérkezett pályázatokat tudjuk elfogadni!

Cím: Anyanyelvi tábor, Duna Televízió, PR Iroda, H-1016 Budapest, Mészáros u. 48. Telefon: 489-1585, 489-1584, Fax: 489-1643, e-mail: [email protected]. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?