A digitális oktatási anyagé a jövő

A digitális taneszköz lehetőséget teremt a tanárok számára, hogy a gyakorlati képzés során olyan oktatási anyagokat használhassanak, melyek segítséget nyújtanak a gyakorlati képzés műveleteinek előzetes megismerésében és begyakorlásában. Ám o?lyan területeken, ahol a gyakorlati oktatás technikai feltételek miatt nehezen vagy nem megoldható, helyettesíthetik a gyakorlati képzést.

A füleki T-Talentum szervezet sikeresen pályázott a Szülőföld Alapnál a Szakképzést szolgáló e-learning oktatási projektek támogatására. A program kapcsolódik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége sikeres digitális tananyag fejlesztési pályázatához. Az SZMPSZ a Szlovák Európai Szociális Alap által támogatott projektben vállalta, hogy alapiskolák és középiskolák számára digitális tananyagfejlesztést hajt végre. Ez a projekt nagyon sikeresen végződött, hiszen 13 tantárgyban közel 150 munka készült el, amelyekhez több száz szlovákiai magyar alap- és középiskola ingyenes DVD-n és az oktatási portálon keresztül férhetett hozzá.

Szeretnénk kihasználni a tapasztalatokat és a már meglévő rendszert továbbépíteni és fejleszteni. Ebben a segítségünkre lesz partnerszervezetként a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is. A célunk minél több szak- és szakközépiskola bekapcsolása a programba.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy elsősorban a szakközépiskolákból tananyagfejlesztőket várunk (gépészet, elektrotechnika, közgazdaság, építészet, speciális szaktárgyak, ECDL stb.). Összesen 20 tanár fejleszthet a projekt keretén belül. A fejlesztők kb. fele már rendelkezésre áll. Természetesen honorálva is lesz a munkájuk, melyet május végéig kell leadniuk. A fejlesztőeszközök Class Server, Moodle, Lapoda, de lehet egyéb fejlesztőeszköz is, pld. Flash. Mi biztosítjuk a Class Servert, Moodle-t, és pár Lapoda szoftvert is vásárolunk. Tervezünk március elején egy találkozót (1-2 nap) is Füleken, ahol a Class Server, Moodle lehetőségeit bemutatjuk. Ha van rá igény, akkor gyorstalpaló Lapoda-tanfolyam is lesz. Ez nagyon jó fejlesztő eszköz lásd: www.?lapoda.hu. Olyan tanárok jelentkezését várjuk, akik hajlandóak Class Server, Moodle, Lapoda, Flash és egyéb fejlesztőeszközökben dolgozni. Nem feltétlenül egy munkáról lesz szó, több tananyagot is fel lehet dolgozni. A Class Server és a Moodle-rendszer lehetővé teszi a kurzusok on-line szerkesztését és előre megszerkesztett anyagok feltöltését is, a legkülönbözőbb önértékelős, illetve tanár által ellenőrizhető számonkérési módszerrel együtt. Többféle animációs, illetve mozgóképes file beépítését is támogatja.

Előnyöka kurzusokat a kurzusgazdák hozzák létre, egyben tanári jogosultsággal is rendelkeznek, és tanári jogosultságot adhatnak is;

a tanárok szerkeszthetik azokat a kurzusokat, amelyekhez jogosultságot kaptak, arra hallgatói jogosultságokat adhatnak (a kurzusukra hallgatókat vehetnek fel), a hallgatókkal konzultálhatnak, eredményeiket értékelhetik; a rendszer összes többi kurzusára hallgatói jogosultságuk is van;

a diákok tanulmányozhatják azt a kurzust, ahova felvételt nyertek, konzultálhatnak a tanárokkal, és részt vehetnek a számonkérésben;

a honlap és arról elérhető tájékoztató anyagok bárki számára nyilvánosak, a honlapon böngészési és chatelési lehetőség is rendelkezésükre áll.

Célok

meglévő, szakiskolákban működő rendszerek és ezek hálózatba állítása;

a Class server és Moodle portál, a hálózat kiépítése, működtetése;

digitális tananyagok létrehozása és adatbázisának kezelése;

a rendszer alkalmazása és fejlesztése a tanár–tanár és a tanár–diák viszonyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?