Aretha Franklin három végrendeletet is hátrahagyott

Pontiac |

Hónapokkal a soul királynője, Aretha Franklin halála után három kézzel írott végrendeletét is megtalálták detroiti külvárosi otthonában, az egyiket a nappaliban a párnák alatt - mondta el hétfőn Franklin ügyvédje.

 

Az utolsó végrendelet dátuma szerint 2014 márciusában készült, ebben a dokumentumban az énekesnő családtagjaira hagyja értékeit. Az írás néhol nagyon nehezen olvasható, a négyoldalas végakaratban több szót is átírt Franklin és a margóra is jegyzetelt.

Franklin 76 évesen tavaly augusztusban hunyt el hasnyálmirigyrák következtében. A család ügyvédjei és a családtagok halálakor azt nyilatkozták, hogy az énekesnőnek nem volt végrendelete, ám május elején három kézzel írott végakarata is előkerült.

A két korábbi végrendelet 2010-ben készült, és egy szekrényben találták meg az után, hogy előkerült a kulcs, amivel be volt zárva. A 2014-es végrendelet egy spirál jegyzetfüzetben volt a párnák alatt - mondta el David Bennett, a Franklin-hagyaték ügyvédje.

Bennett, aki több mint 40 évig volt Franklin ügyvédje, hétfőn nyújtotta be a bíróságra a megtalált iratokat. Egyúttal azt is közölte a bíróval, nem biztos abban, hogy a végakaratok legálisak, és megfelelnek Michigan állam törvényeinek. A bíróság június 12-én tárgyalja az ügyet.

Az ügyvéd közölte, hogy a végrendeleteket Franklin négy fia, illetve ügyvédjeik is megkapták, ám egyelőre nem született megállapodás arról, hogy elismerik-e hitelesnek. A hagyaték közleménye szerint az énekesnő két fia kifogást emelt a végrendeletek ellen.

Áprilisban egy bíróság elrendelte, hogy szakértők mérjék fel Franklin hagyatékát, köztük vagyonát, személyes tárgyait, fellépőruháit és háztartási felszereléseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?