Híd, MKP, Összefogás: Közösen az állampolgársági törvény diszkriminatív tervezete ellen

sólymos forró mózes

A három parlamenten kívüli párt a héten megállapodott, hogy a belügyminisztérium által tervezett állampolgársági törvény módosítása kapcsán közösen lépnek fel. Az MKP képviselői Ondrej Dostállal közösen készítettek módosító javaslatot, a Híd pedig saját tervezetet nyújtott be a minisztériumhoz. Külön igyekezeteiket a héten összehangolták.

Tudatosítjuk, hogy a jelenlegi, belügyminisztériumi törvénymódosítási előterjesztés a kormányprogramban foglaltak szellemében fogalmazódott meg, ami csupán kis előrelépést jelent a mostani állapothoz képest, és sajnos nem oldja meg a felvidéki magyarok helyzetét, a magyar állampolgárság szabad felvételének lehetőségét,” fogalmazott az MKP elnöke.

Forró Krisztián szerint a hárompárti fellépés fontos az ügy napirenden tartása érdekében. A cél pedig a 2010 előtti állapot visszaállítása.

A közös álláspont kialakításában nagy segítséget nyújtott az a hárompárti szakmai nemzetiségpolitikai munkacsoport, amely az állampolgárság kérdésköre mellett a népszámlálás kapcsán, valamint a Beneš-dekrétumok tekintetében is egységes álláspont kialakítására törekszik. Ebben a csoportban pártpolitikusok mellett független szakemberek is dolgoznak.

A három párt képviselői szerint a belügyminisztérium által kidolgozott módosító javaslat nem oldja meg annak a 3400 embernek a gondját, akik elvesztették állampolgárságukat és azt sem garantálja, hogy a jövőben ne legyenek további állampolgárság-elkobzások.

Parlamenten kívül csak a nyilvánosság erejét segítségül hívva tudunk bekapcsolódni a jogszabályalkotásba. Holnap belátásra akarjuk bírni a minisztériumot. Azt akarjuk, hogy amennyiben valaki felveszi a magyar állampolgárságot, az automatikusan ne jelentse a szlovák elvesztését. Ez egy egyértelmű közös érdek.” - jelentette ki Sólymos László.

A Híd, az MKP, és az Összefogás a törvénytervezetet jelenlegi formájában diszkriminatívnak tartja és a megoldást a 2010 előtti feltételek visszaállításában látja. Következetesen bírálják a minisztériumi javaslatot, amely egyrészt bizonyos könnyítésekkel javít a jelenlegi helyzeten, de a szlovákiai magyarok helyzetén egy cseppet sem.

Nem hozhatnak olyan törvényt, amely diszkriminálja a magyarokat Szlovákiában. A kormány jelenlegi terve éppen ez, és ez ellen tennünk kell. Emellett a belügy által javasolt módosítás után továbbra is alkotmányellenes lenne a jogszabály, így ez a kérdés nem csak magyar, de jogállami ügy is. A közös javaslatunk egyszerű, logikus és mindenki számára segítséget jelent” - tette hozzá a Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

Az minisztériumi eljárás holnap, október 1-én lesz, amelyen Bukovszky László kormánybiztos is részt vesz. Bukovszky hivatala szintén a 2010 előtti állapot visszaállítását tűzte ki célul.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?