Verséneklők szakmai fóruma

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével karöltve megrendezi a Verséneklő Együttesek VI. Szakmai Fórumát2016.

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével karöltve megrendezi a Verséneklő Együttesek VI. Szakmai Fórumát

2016. december 9-én és 10-én,

Érsekújvárban.

A szakmai találkozó fő célja a felvidéki magyar verséneklők eszmecseréje, egymás megismerése, szakmai segítése. A megzenésített versek népszerűsítése mellett lehetőséget teremtünk a műfajban dolgozó együttesek bemutatkozására, szakmai fejlődésére – hol is tart ma ez a műfaj? További cél a műfaj bemutatása zenélő amatőr fiataloknak, zenét tanuló diákoknak és zenét tanító pedagógusoknak.

A találkozóra meghívót kap országos szinten minden olyan szereplő, aki a Csemadok fesztiváljain, versenyein részt vett. Meghívjuk továbbá a közönség soraiba a zenélő amatőr fiatalokat, zenét tanuló diákokat, zenetanárokat.

Feltétel a jelentkezési lap elküldése határidőn belül. Ezt követően válogatjuk ki a résztvevőket. Az előadóknak étkezést és szállást biztosítunk, útiköltségüket térítjük.

Jelentkezési lap:

https://docs.google.com/forms-/d/e/1FAIpQLSfEbqNWEz6_mJr4E riMPLG4Ag3LPPPD2UpcGduwG _ZCmdkXg/viewform

Jelentkezési határidő: november 30.

További információk:

Kovács Tamás, tel.: 0918 635 445, [email protected]

Oblastný výbor Csemadok, Hlavné nám. 7., 940 01 Nové Zámky

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?