Többet fizetünk a szociális szolgáltatásokért

SÁNDOR RENÁTA

Az amúgy is alacsony nyugdíjból tehát – az átlagos öregségi nyugdíj tavaly december végén 362 euró volt – a kliens az eddiginél is többet fizet. A néhány nap múlva érvénybe lépő jogszabály alapján ugyanis a nyugdíjasotthonban lakónak az ellátás költségeinek 50 százalékát magának kell fizetnie.

Az ellátás a szociális szolgáltatást nyújtó intézményekben természetesen most sem ingyenes, és a magántulajdonú intézményben az ellátás költségei most is jóval magasabbak, mint az önkormányzatiban. Ez utóbbiakban a havi összeg, amit az ügyfél fizet, általában 200-300 euró. A magánintézményekben jóval több, a színvonaltól, kínálattól függően legalább 500 euró, de van olyan, ahol 700-1000 euró, vagy akár ennél magasabb.

Az, hogy az ügyfél mennyit fizet, intézménytől függ, a városokban általában többet, mint a falun működő intézményekben. Az önköltség, ahogy látható, most sem alacsony. Márciustól azonban még drágább lesz. Ha például egy személy ellátásának havi költsége a nyugdíjasotthonban 900 euró, ez azt jelenti, hogy az ügyfélnek 450 eurót kell fizetnie havonta. Márpedig ez hatalmas összeg egy nyugdíjasnak, hiszen nagy részüknek nincs ekkora járandósága. A szociális minisztérium azzal nyugtatja az érintetteket, hogy a törvény szerint a létminimum 20 százalékának meg kell maradnia a nyugdíjból, (a létminimum 20 száazléka most 37,96 euró) azaz, ha ekkora összeg nem maradna az önköltség fizetése után, akkor kisebb összeggel kell hozzájárulnia az ellátáshoz. A nyugdíjasotthonok működtetői szerint viszont így teljesen felesleges a törvény módosítása: klienseik nagy része nem tud 50 százalékos hozzájárulást fizetni, hisz az sokszor magasabb, mint az érintettek nyugdíja. A különbséget pedig vagy a családtagoktól szedik be, vagy ha azok sem tudják fizetni, akkor az intézménynek a saját költségvetésébe kell beépítenie.

Állandó bonyodalmak

A szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények körül szinte állandó törvényi bonyodalmak vannak. Tavaly azért folyt a harc, hogy egyenjogúak legyenek az állami tulajdonú, illetve a magán- vagy egyházi tulajdonú intézmények, azaz azonos támogatást kapjanak az államtól. Tavaly az egyik legfontosabb törvénymódosítás az volt – s ez most sem változik – hogy az ügyfélnek ismét joga lett választani a magán- és az önkormányzati fenntartású intézmény között.

Választhat tehát az ügyfél, hogy magán (ide tartoznak az alapítványi vagy egyházi intézmények is) vagy önkormányzati nyugdíjasotthonban, krízisközpontban helyezkedik el, vagy például mozgáskorlátozottság esetén melyik intézménytől kér személyszállítást. A tavaly márciusig érvényes jogszabály alapján az ügyfél nem választhatott. A törvény úgy rendelkezett, hogy az igénylőt a megyei vagy helyi önkormányzat először a saját intézményében kellett, hogy elhelyezze. Ha ilyen nem állt rendelkezésére, vagy nem volt férőhely, akkor az önkormányzat más önkormányzati intézményben volt köteles elhelyezni a kérelmezőt.

A magántulajdonú intézmény csak egyéb lehetőség híján jöhetett szóba. Így aztán olyan abszurd helyzetek is előfordultak, hogy a kérelmező lakhelyén a magántulajdonú szociális intézményben lett volna hely, ám mégis lakhelyén kívül, akár több tíz kilométerre helyezte el az önkormányzat az igénylőt. Mindez azért, mert az állam a magántulajdonban lévő intézményeket nem támogatta olyan mértékben, mint az önkormányzatiakat. Az érintett magántulajdonú intézmények az ügyfeleikkel szembeni diszkriminációnak tartották az ilyen gyakorlatot, mivel azoknak – megfelelő állami támogatás híján – sokkal magasabb összeget kellett fizetniük az ellátásért, mint az önkormányzati intézmény ügyfeleinek. A magántulajdonú szolgáltatók az alkotmánybírósághoz fordultak, amely néhány hónap múlva kimondta, alapszabályellenes a törvény. A verdikt következménye volt a tavalyi törvénymódosítás, 2011 márciusától tehát a rászorulók újra választhatnak, magán- vagy önkormányzati intézményben akarnak-e elhelyezkedni, az általuk nyújtott szolgáltatásokat igénybe venni, az állam pedig köteles egyformán támogatni mind a magán-, mind az önkormányzati intézményeket.

T avalytól több pozitívum

Ugyancsak tavalytól érvényes, hogy az ellátás költségeinek egy részét az a megyei vagy helyi önkormányzat állja, ahol az ügyfélnek állandó lakhelye van.Tehát például ha egy idős falusi ember a járási város által fenntartott intézményben helyezkedik el, annak szolgáltatásait veszi igénybe, akkor az ellátás költségeit nem a város, hanem az érintett személy állandó lakhelye szerinti önkormányzat fizeti. Annak a személynek, aki azonnali ellátásra szorul, „megelőlegezhető“ az ellátás, még mielőtt a rászorultságról jogerős határozat születik. Ezt később is bemutathatja.

Jelentős változás volt a Fico-kormányzat törvényéhez képest az is, hogy bővült azoknak a köre, akik igénybe vehetik a kifejezetten nyugdíjasotthonként ismert intézmények szolgáltatásait. Addig két feltétele volt az ilyen intézményben való elhelyezkedésnek, vagy az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételének: a nyugdíjaskor és az ellátást igénylő rossz egészségi állapot. Tavalytól azonban mások is lakhatnak az ilyen otthonokban, olyanok, akiknek komoly problémáik vannak: például a családon belüli erőszak áldozatai, tehát egy nő is beköltözhet gyermekeivel, ha nem tudja másképp megoldani a helyzetét, nincs például a közelében krízisközpont. Ilyen esetekben már nincs szükség a rossz egészségi állapot bizonyítására és természetesen a nyugdíjas életkor betöltésére sem.

Lerövidült a rászorultság megítélése. Ha a kérelmezőnek van otthon nem régibb, mint féléves orvosi dokumentációja az egészségi állapotáról, nem kellenek újabb vizsgálatok. A szociális rászorultság megállapítását maga az adott intézmény is elvégezheti, ha megbízást kap erre a helyi vagy megyei önkormányzattól. A tavalyi törvénymódosítás értelmében a szolgáltatások terjedelmét és árát nemcsak órákra lebontva, hanem egyes feladatok elvégzésére lebontva is kiszámíthatják. A kliens számára ez megtakarítást jelenthet, mert nem kell mindig egy egész óra díját fizetnie, hanem csak bizonyos feladatok elvégzését. A szociális minisztérium magyarázata szerint például a kliens fizet azért, hogy kiszállítják hozzá a szenet, de ha ez megtörténik például fél óra alatt, akkor a szolgáltatást igénybe vevőnek nem kell egész óradíjat fizetnie.

Az idei változások negatívak

A tavalyi pozitív változásokat viszont felülírhatják az idei módosítások, amelyek az ügyfél számára mindenképp negatívumot jelentenek. A legfontosabb tehát a drasztikus áremelés. Változás azonban az is, hogy azon ügyfelek esetében, akinek vagyona meghaladja a 10 ezer eurót, már nem lesz ún. „jövedelemvédelem”, azaz az ő esetükben nem kell, hogy teljesüljön az a törvényi feltétel, miszerint az ellátás költségeinek befizetése után még kell, hogy maradjon a létminimum 20 százaléka, s ha ez nem marad, akkor kevesebbet fizet. A vagyonfelmérésnél az utóbbi 5 évet veszik figyelembe. Azon klienseknél, akik például eladták házukat, szintén beszámítják a vagyonba az ezért kapott összeget.