Sport, művészet és különórák

tornaóra

A szabadidős tevékenységeket 3 nagy csoportra oszthatjuk: sport, művészeti és tananyagot kiegészítő különórák.

A sport lényegében mozgás, a mozgás pedig az egészséges emberi szervezet természetes megnyilvánulása. Szakemberek szerint minél előbb el kell kezdeni a mozgáskészségek fejlesztését. Ehhez az kell, hogy a szülők az adott kornak megfelelő, rendszeres sportprogramot biztosítsanak. Nem feltétlenül kell versenyszerűen sportolni, sem drága sportkörökre járni – elég, ha a szülők kellőképpen tájékozottak a témáról, az egészséges életvitelről, és együtt mozognak, például együtt járnak biciklizni, sétálni, labdázni a csemetéikkel.

Sokan a szakkörök közé sorolják a művészeti alapiskolákat is, noha ez több, mint szakkör. Itt manapság már nemcsak zenét, táncot és képzőművészetet lehet tanulni, hanem a legtöbb helyen van dráma, azaz színjátszó és beszédkészség-fejlesztő szak is, illetve néhol bevezették az audiovizuális és a multimediális szakot is. A felvételi vizsgák rendszerint a tanév végén zajlanak, úgyhogy most, az új tanév elején már csak nehezen lehet bejuttatni gyermekünket, bár van, ahol szerveznek év eleji felvételi vizsgákat is.

Van, aki csemetéje intelligenciájára szeretne hatni, és különböző tantárgyakhoz kapcsolódó szakkörre íratja be, de a sakk is megoldás lehet. Szükség lehet felzárkóztató, valamilyen tananyagot kiegészítő különórákra, illetve közkedveltek a különféle nyelvtanfolyamok. Manapság már lehet online is abszolválni, de kínálnak egyéni és csoportos képzést is.

Minden korosztályra más jellemző, és már a legkisebbeknek is szerveznek szakköröket. A 0–3 éveseknek elsősorban babatornát és -úszást, zenés-dalos játékokat ajánlanak – ez a kor ideális arra, hogy a gyermek megismerkedjen valamilyen közösséggel, miközben óriási a mozgásigénye. A 3–4 évesekben túlteng az energia, nagy a mozgásigényük, de már kezdenek rajzolni is. Ebben a korban kedvelt tevékenységek: aerobic gyerekeknek, úszás, rajz- és kerámiaszakkör, torna a szülőkkel.

Pszichológusok szerint az óvodáskorúakat már hozzá lehet szoktatni bizonyos rendszeres tevékenységekhez, felelősségtudathoz, és járhatnak nagyobb figyelmet és összpontosítást igénylő szakkörökre. Az 5–6 éveseknek például a következő tevékenységeket ajánlják: zenei nevelés és hangszeroktatás, gyermekkórus, úszás, tenisz és kollektív sportok, ismerkedés az angollal vagy más idegen nyelvvel, színjátszókör, tánc.

Az iskoláskorúak fizikailag és szellemileg egyaránt igényesebb foglalkozást választhatnak. A 7–12 évesek körében kedvelt tevékenységek: küzdősportok, labdarúgás, floorball, modern tánc, hip-hop, angol vagy más idegen nyelv, színjátszás, számítógépes alapismeretek, hangszeroktatás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?