Júliustól több járulékot fizetünk

<p>A Szociális Biztosító minden évben július</p><p>1-jei dátummal bírálja el újból, az egyéni vállalkozóknak mekkora társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük.</p><p>Júliustól szokott módosulni a létminimum, s ebből kifolyólag számos szociális támogatás összege is. Összeállításunkban a nyár elejétől érvényes változásokkal foglalkozunk.</p>

B. SZENTGÁLI ANIKÓ

Július 1-jétől egyeseknek megszűnt, másoknak viszont keletkezett járulékfizetési kötelezettségük – a legfontosabb szempont az előző év bruttó összbevétele. A vállalkozók többségének át kell számolnia, hogy ezentúl mennyit kell a Szociális Biztosítóba befizetni. Június végéig a 2012. évben elért jövedelem alapján fizették a járulékokat, július 1-jétől azonban már a múlt évi bevétel szerint kell. Az önálló kereső tevékenységet végző személyek a járulékfizetéshez szükséges kivetési alapjukat úgy számolják ki, hogy megnézik az adómentes részt is tartalmazó adóalapjukat, hozzáadják a befizetett szociális és egészségügyi járulékokat, és az így kapott összeget elosztják 1,6 értékű koefficienssel, majd a hónapok számával, azaz 12-vel.

Új kivetési alap

Az előző évhez képest változott a kivetési alap kiszámításához használt képlet. Tavaly a koefficiens értéke 1,9 volt, és a vállalkozók annyi hónappal osztották el a kivetési alapjukat, amennyiben az előző évben vállalkozói tevékenységet folytattak. Ha valaki például novemberben váltotta ki az engedélyét, a kivetési alapját csak 2-vel (2 hónappal) osztotta el. Idén már mindenkinek 12-vel kell osztania. Ez a változás segít azoknak, akik tavaly alapították vállalkozásukat. A kivetési alapjuk ugyanis alacsonyabb lesz, ezért kevesebb járulékot fizetnek. Ezzel szemben a koefficiens 1,9-ről 1,6-ra való csökkentése a járulékok emelkedését eredményezi. Például ha egy vállalkozó járulékokkal megemelt 2012-es adóalapja elérte a 10 ezer eurót, a kivetési alapja 438,59 euró volt, így június végéig havonta 145,37 eurót fizetett be a Szociális Biztosítóba. Ha 2013-ban is ugyanilyen adóalapot ért el, júliustól a kivetési alapja 520,83 euró, azaz havonta ezentúl 172,62 euró társadalombiztosítási díjat kell fizetnie. A koefficiens csökkentése következtében minden egyes hónapban 27,25 euróval több járulékot fog befizetni annak ellenére, hogy nem tett szert nagyobb haszonra, a bevételei nem nőttek.

A minimum marad

A minimális és maximális kivetési alap most nem változott – az januárban szokott módosulni, s utána egész évben változatlan. Azok a vállalkozók, akik a minimális kivetési alapból fizetik a járulékokat, és a múlt évi bevételeik alapján is csak a minimumot kell elvezetniük, akkor továbbra is akkora biztosítási díjat fognak átutalni a biztosító számlájára, amekkorát június végéig térítettek. A biztosító adatai szerint az önálló kereső tevékenységet végző személyek többsége, csaknem 85%-a minimális járulékot fizet.

Nyolc napon belül

Noha a járulékfizetési kötelezettséget minden júliusban felülbírálják, évről évre akadnak olyan vállalkozók, akik elfeledkeznek arról, hogy a társadalombiztosítási járulékot mindenkinek saját magának kell újraszámolnia, és egyesek továbbra is a régi összeget utalják át a biztosító számlájára, esetleg új, de nem helyes összeget, mert rosszul számították ki, néhányan pedig a megadott dátum után fizetnek. Ilyen esetben automatikusan büntetőkamatot számláznak, úgyhogy érdemes odafigyelni a határidőkre: a biztosítóval július 8-áig kell felvenni a kapcsolatot, az új összeget – a júliusra vonatkozó biztosítási díjat – augusztus 8-áig kell először a Szociális Biztosító számlájára átutalni.

Aki elmulasztja, megbüntethetik. „Kérjük a vállalkozókat, a fölösleges félreértéseket és bonyodalmakat elkerülendő rendszeresen ellenőrizzék, teljesítik-e kötelességeiket a biztosítóval szemben! Ez nemcsak azért fontos, nehogy az adósok listájára kerüljenek, és elkerüljék a büntetéseket, hanem azért is, hogy a jövőben ne legyenek problémáik az esetleges táppénz- és a nyugdíjigényük benyújtásakor. Aki ugyanis nem fizeti rendesen és időben a járulékokat, az a jövőben nem biztos, hogy teljesíti a különböző szociális jutattások jóváhagyásának feltételeit, esetleg csak nagyon alacsony összegre lesz jogosult” – figyelmeztet a Szociális Biztosító. Ezért érdemes odafigyelni a határidőkre – általában minden változást 8 napon belül kell jelenteni. Ha kialakul vagy megszűnik a járulékfizetési kötelezettség, vagy valamilyen okból ideiglenesen megszakítják a szociális biztosítást, változnak az ügyfél adatai, 8 napon belül fel kell venni a kapcsolatot a biztosítóval. „A vállalkozó alapvető kötelességei közé tartozik az is, hogy a kifizetett biztosítási díjat jól azonosítsa, azaz a szükséges azonosító jeleket (variabilný+špecifický symbol) hibátlanul tüntesse fel. A kötelességek elmulasztása vagy megsértése esetén 16 596,96 euróig terjedő bírság szabható ki” – olvasható a biztosító közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?