Erős mezőnyben versenyez a Mindenki

Deák Kristóf Mindenki című alkotása ott van az öt Oscar-esélyes élőszereplős rövid-film között. A több fesztivá-lon díjazott film a szolidari-tásról, összefogásról szól.

Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) csak tátoghat az iskolai kórusban, mert nem énekel elég tisztán. A tanárnő (Szamosi Zsófia) ugyanis versenyt akar nyerni a gyerekekkel. Elsősorban önmagának akar bizonyítani, ami csak nagyon árnyaltan jelenik meg a filmben. Ez akár zavaró is lehet, nehezen fejtjük meg a valódi motivációt, csak az utolsó jelenetből válik világossá, milyen görcsösen akarja a karvezető ezt a győzelmet. A gyerekek, akik végül összefognak ellene, szinte végig homogén közeget alkotnak, daloló díszletként funkcionálnak, egy-két snittben látjuk csak a „szervezkedést”, illetve azt, hogy több közük van egymáshoz, mint amennyit a rendező megmutat.

Az amerikai filmek direkt hatásmechanizmusaitól távol állnak ezek a finom megoldások, és mivel amerikai szavazók határoznak az Oscar-díjak sorsáról, a győzelemhez minimum az kell, hogy a döntnökök otthonosan mozogjanak a közép-európai filmek világában. Maga a történet bárhol játszódhatna, nincs hangsúlyozva a magyar jelleg, csak a kórusművek jelzik, hol járunk. A zene szerepe eléggé fontos (majdnem annyira, mint a Kaliforniai álomban), mert ez hozza össze a történet két főszereplőjét, Zsófit és a szépen éneklő Lizát (Hais Dorottya). Barátságuk a közös zenehallgatások által mélyül el annyira, hogy a tátogni kényszerülő kislány beavassa a másikat az őt ért megszégyenítésbe. Ez a jelenet nem szívfacsaró, inkább visszafogottan szomorú, azaz szintén a döntnökök ingerküszöbét teszteli. Akiknek elsőre talán az sem tűnik fel, hogy a történet a 90-es évek elején játszódik. A kort ugyanis csak a szereplők ruházata és a zenehallgatásra szolgáló technikai eszközök hivatottak jelezni. Reméljük, nem ódivatúnak, illetve lepukkantnak látják ezeket.

A kategória meglehetősen erős. A svájci La femme et le TGV arról szól, hogy sosincs késő szerelembe esni, főszereplője pedig egy világsztár, Jane Birkin. A francia Ennemis intérieurs, a dán Silent Nights, illetve a spanyol Timecode pedig korunk égető problémáival, a bevándorlással, a terrorizmussal, illetve a másság elfogadásával foglalkozik.