A földterületek felaprózottsága és a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt Szlovákiában szinte elképzelhetetlen valamiféle átfogó telekfejlesztés. A tagosítás és a területrendezés révén bizonyos szintű rendet próbálnak teremteni, ami több előnnyel jár. Szakemberek szerint a változások például több munkahelyet teremthetnek.
Az átfogó területrendezés előnyei
A parcellák tervezett változtatásai megteremtik az új kisgazdaságok létrehozásának a feltételeit. Agrárvállalkozások indulhatnak, könnyebb lesz megszervezni és biztosítani az árvízvédelmet is.
Az egységesített parcellák ára feljebb kúszhat. „Ha a föld ára megközelítené az európai uniós szintet, azaz a 15–20 eurót négyzetméterenként, kevesebb parcellát adnának el, főleg a külföldi befektetők érdeklődése csökkenne” – mutatott rá Anton Julény területrendezési szakember. Úgy véli, az állam szabályozhatná a bérleti díjak nagyságát – éspedig úgy, hogy ez arányos lehetne a megművelt föld hozamával, ami nagy segítség lenne a földhasználók számára.
Ugyancsak pozitív változások várnak a nem mezőgazdasági tevékenységekre. A régiók lakói számíthatnak a befektetők és fejlesztők érdeklődésének növekedésére a térség iránt, nem utolsósorban azáltal, hogy területük vonzóbbá válik a falusi turizmus vagy a kerékpározás szempontjából.
A telekfejlesztés és a modernizáció beindulásával párhuzamosan a meglévő analóg kataszteri térképeket új vektoros kataszteri térképeknek kellene felváltaniuk. Ez azért fontos, mert így a jövőben megkérdőjelezhetetlen és pontos lesz az új földterületek lehatárolása, így növelve a tulajdonosok jogbiztonságát. A területrendezési tervben jóváhagyott terület funkcionális elrendezésének úgynevezett általános elvei a földhasználati határozat, azaz a területrendezési határozat helyébe lépnek.
A tagosításnak köszönhetően javulhat az egyes parcellák megközelíthetősége, fizikai elérhetősége.
A területrendezés fontos velejárója az is, hogy javul a táj kulturális megjelenése, s nemcsak a vidéki táj újjáélesztéséhez és a vidékfejlesztés beindulásához, hanem a vízgazdálkodási feltételek javulásához is vezethet.
1. A széttagolt földtulajdon minél hatékonyabb rendezése.
2. A terület új vázának – a föld új funkcionális használatának – a biztosítása.
3. A táj zöldjének a visszaállítása, az ökológiai és vízproblémák megoldása, a klímaváltozásra való reagálás, az élet visszahozása a vidékre.
Fontos tudnivalók
A tagosítással és területrendezéssel kapcsolatos valamennyi folyamatot és tevékenységet a közigazgatási hatósággal szorosan együttműködve kell elvégezni.
A tulajdonos vagy bérlő egyetlen kötelezettsége, hogy proaktív legyen – azaz átvegye a postát, és részt vegyen minden olyan találkozón, amelyre meghívást kap.
A tulajdonosnak nem kell aggódnia amiatt, hogy nem tud a tagosításról. Ha elkezdődik, írásban tájékoztatják.
A földtulajdonos biztos lehet abban, hogy senki sem dönt az ingatlanáról a részvétele nélkül, senki nem vesz el tőle semmit.
Minden fontos meghallgatásra ajánlott levélben kap meghívást a közigazgatási hatóságtól, azaz a járási hivataltól, illetve a tagosítást megvalósító geodétától vagy a folyamatot irányító bizottságtól.
Nem fordulhat elő, hogy valaki más hozza meg a döntéseket a tulajdonos helyett, ha aktívan részt vesz az eljárásban, és részt vesz minden szükséges meghallgatáson.
A tulajdonosoknak nem kell minden megbeszélésen személyesen részt venniük, választhatnak közös képviselőt, akik a tagosítási folyamat egyes szakaszaiban képviseli a tulajdonosokat. Ugyanez vonatkozik a bérlőkre is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.