A nyaralásról mindig a főnök dönt

Nyáron az emberek több szabadságot merítenek, mint az év más időszakában. Kinek van joga szabadságra, hogyan kell intézni, igényelhető-e az utolsó pillanatban is, szükséges-e a főnökünk jóváhagyása, s előfordulhat-e, hogy felettesünk kénye-kedve szerint elutasítja? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre is választ adunk.

A munka törvénykönyve háromféle szabadságot különböztet meg: a naptári év vagy annak időarányos része alapján járó szabadságot, a ledolgozott napok után járó szabadnapokat, valamint a kiegészítő szabadságot. A hatályos jogszabály világosan kimondja, hogy a 33 éven aluliaknak 20, az idősebbeknek 25 szabadnap jár, de előfordulhat, hogy a munkaadó egyfajta jutalomként vagy a kollektív szerződésből eredően több szabadnapot is ad. Amelyik munkáltatónál nincs kollektív szerződés, ott a szabadnapok számát a munkaszerződésben lehet rögzíteni. A köztisztviselők plusz 5 napot kapnak az államtól.

A törvény szabályozása

Akik nem kötöttek egész évre szóló munkaszerződést, a törvényben garantált 20, illetve 25 szabadnap időarányos részére jogosultak. Az első szabadnapot a szerződés aláírását követő 60. nap után lehet meríteni, az esetleges szabadságigényt viszont a főnök az első két hónapban indoklás nélkül elutasíthatja. Aki újonc a cégnél, például júniusban lépett be, az minden 21 ledolgozott munkanapért az egy évre járó szabadnapok tizenkettedére számíthat. Például Katalin 25 éves, 2016. június 1-jén kezdett dolgozni, és az első hónap után (miután ledolgozott 21 munkanapot) júliusban 1,5 nap szabadságra jogosult (20/12 = 1,66 nap).

A szabadnapok számának megállapítása sokkal egyszerűbb, ha valaki rendszeresen, a munkaszerződésbe foglalt napokon dolgozik. Problémák rendszertelen munkavégzéskor szoktak felmerülni, például amikor valaki heti 3-4 munkanapot dolgozott, munkával töltött órái is rendszertelenek voltak. Ilyenkor először meg kell határozni, mennyi napot dolgozott le az alkalmazott az adott évben, ennek alapján kiszámolják – a vonatkozó törvény vagy a cég belső előírásai szerint – az egész naptári évben járó szabadnapok időarányos részét.

Ha a meghatározott időre kötött szerződés lejárta előtt objektív okokból, vagy mert képtelen kompromisszumra jutni felettesével, az alkalmazott nem tudja kimeríteni szabadságát, a cég köteles kifizetni neki.

Minden egyes szabadnapra annyi óráért állapítanak meg bérpótlékot, amennyi ideig az adott napon dolgozni kellene. Például annak az alkalmazottnak, aki 11,5 órás műszakban végzi a munkáját, az 1 szabadnapért járó bérpótlékát úgy számolják ki, hogy a 11,5 órát megszorozzák az illető átlagos órabérével.

A főnök kompetenciája

Ami a szabadság időpontját és hosszát illeti, a munka törvénykönyve ezzel kapcsolatban meglehetősen nagy hatalommal ruházza fel a feletteseket. Gyakorlatilag mindenről ők döntenek. Ott, ahol korrekt viszony van a beosztottak és a felettesek között, nem szoktak problémák felmerülni, és még az utolsó pillanatban benyújtott szabadságigényt is jóváhagyhatják. Ideális esetben a megértő főnök még a próbaidőben dolgozó alkalmazottnak is rábólinthat néhány szabadnapra. Ahol viszont feszült a légkör, rosszak a viszonyok, ott a felettes még a szabadságot is megszakíthatja, vagyis bárkit hazahívhat a tengerparti üdülés kellős közepén. Ilyen szélsőséges esetek ritkán fordulnak elő, ugyanis ez a cégnek sokba kerülhet. Ha ugyanis az alkalmazottnak kára keletkezik a váratlan hazatérésből, azt a cég köteles téríteni; a hazautazás vagy az kifizetett üdülés lemondásával járó stornó költségeit a munkaadó állja. „Azokat a költségeket kötelesek téríteni, melyek az alkalmazott önhibáján kívül keletkeztek annak következtében, hogy a munkáltató megváltoztatta a szabadság időpontját, vagy hazahívta a nyaralásról az alkalmazottat” – nyilatkozta korábban lapunknak Slavěna Vorobelová, a Nemzeti Munkafelügyelet (NIP) szóvivője.

A munkajogi előírások értelmében mindenkinek joga van összefüggő, több napig tartó szabadságra, ugyanakkor a hatályos törvény azt már nem mondja ki egyértelműen, hogy az év melyik időszakában kell meríteni, illetve szükség esetén hány napot vagy hetet lehet „megspórolni”, a következő évre halasztani. Teljes mértékben a munkaadó dönt a szabadság merítéséről, a jogszabály konkrétan csak azt határozza meg, hogy minden alkalmazottnak évente egyszer legalább két hétig tartó, megszakítás nélküli pihenést kell szavatolni.

Plusznapok is vannak

Ezenkívül vannak olyan foglalkozások, melyek esetében a szokványos 4, illetve 5 héten (vagy ezek időarányos részén) kívül az alkalmazott jogosult úgynevezett kiegészítő szabadságra is, ami legkevesebb 1 hét. Az veheti igénybe, aki egész évben a föld alatt dolgozik, például bányában, alagutak építésénél, illetve aki az egészségre ártalmas munkát végez – például olyan munkahelyen dolgozik, ahol fertőző betegeket kezelnek. Az is jogosult kiegészítő szabadságra, aki csak a naptári év egy részében dolgozik. Az ő kiegészítő szabadnapjainak számát úgy számolják ki, hogy minden ledolgozott 21 napért jár a kiegészítő szabadság tizenketted része. A kiegészítő pihenést nem lehet kifizetni, a munkaadó nem adhat helyette bérpótlékot. Ezeket a napokat ki kell meríteni, mert úgymond elsőbbséget élveznek.

A munkaadó az alkalmazottak képviselőivel folytatott egyeztetés után és a velük kötött megállapodás alapján a szabadságok tömeges merítését is elrendelheti, ha ez műszaki vagy egyéb üzemeltetési okokból elkerülhetetlen. „A tömeges szabadság nem tarthat 2 hétnél tovább, kivéve, ha komoly üzemeltetési problémákról van szó, ám erről legkevesebb 6 hónappal előre kell tájékoztatni az alkalmazottakat. A tömeges kényszerszabadság akár 3 hétre is elrendelhető” – tájékoztatott a Nemzeti Munkafelügyelet.

Színházakban és zenekarokban elrendelhetik, hogy minden alkalmazott üzemi szabadság formájában az összes szabadnapot egyszerre merítse. (sza)