A megbízási szerződésre dolgozók jogai

A munka törvénykönyv négy évvel ezelőtti módosítása a megbízási szerződésekre dolgozók számára nemcsak magasabb járulékterheket eredményezett, hanem azóta a munkajogi norma olyan bekezdései is vonatkoznak rájuk, melyek korábban csak a rendes munkaviszony esetében voltak érvényesek.SzünetekAz alkalma

A munka törvénykönyv négy évvel ezelőtti módosítása a megbízási szerződésekre dolgozók számára nemcsak magasabb járulékterheket eredményezett, hanem azóta a munkajogi norma olyan bekezdései is vonatkoznak rájuk, melyek korábban csak a rendes munkaviszony esetében voltak érvényesek.

Szünetek

Az alkalmazottnak jogában áll 30 perces szünetet tartani pihenés és étkezés céljából, ha a műszak 6 óránál, kiskorúak esetében pedig 4,5 óránál hosszabb ideig tart. Joguk van a két műszak között legalább 12 óráig tartó napi pihenésre, kiskorúak esetében ez 14 óra. Ezenkívül biztosítani kell hetente legalább kettő, egymást követő munkaszüneti napot, ünnepnapokon pedig tilos munkát elrendelni. A megbízási szerződésre dolgozók naponta legfeljebb 12 órát, a kiskorúak csak 8 órát tölthetnek munkavégzéssel, nem kötelezhetik őket túlórára, ügyeletet sem vállalhatnak. A rendes alkalmazottak ilyen esetben bérpótlékra számíthatnak.

A bér

A minimálbér rájuk is érvényes – 2,50 euró/óra. Aki havonta 40 órát dolgozik megbízási szerződésre, legkevesebb 100 euró fizetésre számíthat.

Fizetetlen szabadnap

Ha váratlan, fontos esemény esetén a megbízási szerződésre dolgozó is jogosult szabadnapra, de ezért nem jár bérpótlék, csakis fizetetlen szabadnapot vehet ki. A rendes alkalmazott jogosult fizetett szabadnapra akkor is, ha lakhelyet változtat és éppen költözik, vagy munkahelyet keres, mert felmondtak neki. A munkaadó a megbízási szerződésre dolgozónak e célból nem köteles még fizetetlen szabadnapot sem adni.

Szabadság

A megbízási szerződésre dolgozó automatikusan nem jogosult sem fizetett szabadságra, sem étkezési jegyre, hacsak a kollektív szerződésben erről nem állapodtak meg, ez a munkaadó jóindulatán múlik.

Végkielégítés

A munkaviszony megszüntetésekor a rendes alkalmazott jogosult végkielégítésre, a megbízási szerződésesnek nem jár semmi. Az előbbi esetben a felmondási idő 1-3 hónap, az utóbbi esetben 15 nap.

Védelmi idő

A rendes alkalmazottakat az ún. védelmi idő – amikor betegszabadságon van, terhes, anyasági vagy gyermekgondozási szabadságát tölti – alatt nem lehet elbocsátani. A megbízási szerződésre dolgozókat ilyen esetben is elküldhetik. Ha a megbízási szerződésre dolgozó személy anyasági vagy gyermekgondozási szabadságra megy, a munkaadónak nem kötelessége megtartani számára a munkahelyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?