A helyszíni bírságolásról

A helyszíni bírságolási eljárás (szlovákul: blokové konanie) valójában a szabálysértési eljárás egy rövidített formája; általánosságban a Tt. 372/1990 sz. szabálysértésekről szóló törvény 84-86. §-a szabályozza. Helyszíni bírságolásra általában akkor kerül sor, ha tetten érik a szabálysértés elkövetőjét (tettenérésnek minősül pl. az is, ha a szabálytalan helyen parkoló autónkat veszik észre, amelyet már elhagytunk).

A helyszíni bírság lényege a rendőr és az elkövető „alkuja”, amelyben az elkövető elismeri a szabálysértés elkövetését, és elfogadja a kiszabott bírságot. Az állam célja, hogy a szabálysértési ügyeket minél gyorsabban és gazdaságosabban (tárgyalás nélkül), még az elkövetéskor a helyszínen lezárja. A szankciók általában ilyen esetekben a leghatékonyabbak, és az elkövetőnek is kevesebb kiadása keletkezik. Ám ha valaki ilyen „vádalkut” köt, fellebbezni már nincs lehetősége. Elfogadás esetén ugyanis utólag már csak jogszabálysértésre, és nem a tények pontatlan megállapítására hivatkozva lehet kérni bírósági felülvizsgálatot.

Fontos azonban tudatosítani, hogy a helyszíni bírságolás során is be kell tartani az igazságos eljárás törvényi feltételeit. Ilyen feltétel pl. az, hogy a szabálysértést figyelmeztetéssel kell lezárni, ha annak társadalmi veszélyessége nem igazán jelentős. Továbbá, az elkövetővel tudatni kell, hogy milyen szabálysértés elkövetésével terhelik, a szabálysértés tényállását megbízhatóan fel kell deríteni, a szabálysértést meg kell indokolni, az intézkedő rendőrnek ismertetni kell az elkövetővel jogait és azt is, hogy mi a következménye annak, ha beleegyezik a helyszíni bírságolásba, és annak is, ha nem egyezik bele. A rendőr szokásos kérdésére, hogy tudjuk-e, hogy mit követtünk el, az olvasónk nem is volt köteles válaszolni, mert az igazságos eljárás része az is, hogy senki sem köteles maga ellen vallani.

Amennyiben olvasónk nem fogadta volna el a rendőr által előadott tényállást és a bírságot, a szabálysértési eljárást a helyileg illetékes rendőrség tárgyalta volna, ahol akár ügyvéddel is védekezhetett volna. Az eljárásban a rendőr is csak tanúként szerepelt volna, de ugyanúgy kérhette volna pl. a helyszínelést, szemtanúk kihallgatását, térfigyelő kamerák ellenőrzését stb. Ha azonban olvasónk a szabálysértési eljárásban sem tudta volna bizonyítani igazát,

valószínűleg a bírság is magasabb lett volna, mint a helyszínen, és meg kellett volna térítenie az eljárás költségeit (ügyvédi költségeket stb.) is, amely kiadások akár a bírság kétszeresét is kitehetik.