Győr

Kopasz Bálint: Ameddig bírja az egészségem, addig ezt fogom csinálni

Győr | A Graboplast Győr kajakosa, Kopasz Bálint augusztus 3-án lett olimpiai bajnok K-1 1000 méteren Tokióban, ami annyira megváltoztatta az életét, hogy csak január elején tér vissza az élsportolói mindennapokhoz.
author
MTI

2021. december 25. 08:15

Kopasz
Kopasz Bálintnak szól a taps az egyik olyan programon, amin részt kellett vennie: a megyei Prima díj átadásán – Fotó: VOSZ, Orosz Sándor 

A 24 évessportoló az M1 aktuális csatornának elmondta: következő célként a párizsi olimpiai szereplést tűzte ki magának, hogy ismét ott legyen a kajak egyesek mezőnyében és sikerüljön érmet szereznie. Hozzátette: ehhez arra van szüksége, hogy ugyanazt az életmódot és edzésmunkát folytassa, amit eddig, benne nagy önfegyelemmel és megannyi lemondással. 
–  Igazából még tart a pihenőm, csak január elejétől fogom elkezdeni ismét azokat a dolgokat, amikkel élsportolói szinten folytatom a mindennapokat. Addig még van egy kis időm, mert közben azért nyitottam a társasági élet felé. Tokióból hazatérve volt időm elmenni egy-két jó kis buliba, örültem is neki nagyon. Ez kellett, ki is tudtam kapcsolódni ez idő alatt, és januárig még próbálok maximálisan átlagos életet élni – nyilatkozta, majd kiemelte: képesnek tartja magát arra, hogy napok múlva ismét a korábbi életét élje. 
–  Úgy érzem, hogy én erre születtem, és ezt ki kell használni. Érzem magamban a tehetséget, mármint a kajakozást illetően, és ameddig bírja az egészségem, addig ezt fogom csinálni – hangsúlyozta. 
Kopasz Bálint kifejtette: bár társasági embernek tartja magát, és már kamaszként megfogalmazódott benne, milyen jó lenne baráti társaságban lenni, fiatal kortársaival bulizni, viszont közben meg azzal is tisztában volt, hogy a cél és a siker érdekében neki ezekről „a jó dolgokról” le kell mondania. Az így felszabadult idejét is beletette az élsportba, magára figyelt, és ebben az egyedi világában is próbálja megtalálni a boldogságot. 
– Vegyesek az érzések. Néha azt érzem, hogy ez egy különleges dolog, amit én csinálok, és amit átélhetek itt a magányban. Néha pedig azt is, hogy ez természetellenes. Mert nem egy átlagos, hétköznapi dolog, az biztos. Amikor ezek megfogalmazódnak a fejemben, akkor azt mondom, hogy igen, ez egy egyedi és különleges dolog, amit lehet, hogy még évekig átélek és csinálok. Aztán utána egyszer majd besokallok, és azt mondom, most már tényleg maximálisan nyitok a társaság felé, és változtatni akarok ezen az életsítuson – mondta. 
Tisztában volt vele, hogy az olimpiai aranyérem megszerzését követően megváltozik majd az élete, egymást érték a programok, meghívások, események, amiken igyekezett megjelenni, és kevés kivételtől eltekintve ezeknek eleget is tett. Hozzátette: ennek következtében hatnapos szabadságát leszámítva bő két és fél hónapig semmit nem tudott pihenni, mert folyamatosan ingázott az országban. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
TIS

Javul az önkormányzatok átláthatósága

Štefan Harabin
Frissítve

A NAKA őrizetbe vette Harabint

Magdalena Andersson
Frissítve

Hivatalos: Svédország benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

Roman Mikulec

Mikulec: Hagyjanak fel a nyilvánosság félrevezetésével a politikusok

Gazprom tasr

Nem rendelt tranzitkapacitásokat a Gazprom Nagykaposon keresztül

Veronika Remišová
Frissítve

Remišová: Elfogadhatatlan a rendőrség miatt összehívni a biztonsági tanácsot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.